Szűkre sikeredett a beígért sorozat, részben a saját hibánkból, másrészt viszont a választási időszak sajátos problémái miatt is. Az eredeti felállás alapján történt megkeresések némileg felborultak, hiszen volt jelölt, aki menetközben visszalépett, másokkal az iszonyú sűrű program miatt nem sikerült időpontot egyeztetni. A két „nagy” csoportosulás jelöltjével viszont találkozhattunk, az első részben Köles István, a jelenlegi parlamenti ellenzék helyi polgármester-aspiránsa beszélt a város kultúrájáról, most következzék a kormánykoalíció pártjai által támogatott, 12 éve hivatalban lévő polgármester: Pap János.

Mostanság a kampánytémák között leginkább az út-, járda-, csatornaépítések játszanak kitüntetett szerepet, a megélhetés és az infrastruktúra problémái kapnak nagy hangsúlyt. Kevesebb szó esik a kultúra, a művelődés, a szórakozás lehetőségeiről, holott ennek is van jelentősége egy város népesség-megtartó erejében. Ön milyennek ítéli Békéscsabát ebből a szempontból?

 Az a helyzet, hogy bátran kimondhatjuk: fesztiválváros lettünk. Amikor a tavaszi fesztiválok programjait nézegettük, arra kellett rádöbbennünk, hogy nálunk jóval több minden van, mint akár sokkal nagyobb városokban is. Rendszerezni kellene, összefogni a rendezőket, szereplőket, szervezőket az egyházaktól a szlovák szervezetekig, s akár már 2003-ban is belekerülhet a nagy országos fesztiválprogram füzetébe a mi csabai kulturális rendezvénysorozatunk. A belvárosban élők időnként panaszkodnak is, hogy nyáron valamelyik téren, utcában, valamelyik környéken szinte mindig van valami. Hetente érték egymást a zenés rendezvények, ahová oda lehetett ülni, hallgatni, beszélgetni. Nagy igény van erre. Én is úgy gondolom, hogy a városi létnek van egy ilyen jellemzője: nem csak alszunk és dolgozunk, vagy iskolába járunk, hanem lehessen válogatni a rendezvények között, megnézni kiállításokat, előadásokat, koncerteket olyan művészektől is, akik igazán nagy nevek. De én legalább ilyen fontosnak tartom, hogy megismerjük azokat a művészeket, akik itt élnek közöttünk, ismerik a mindennapjainkat. Fontos, hogy ezek az alkotók be tudjanak mutatkozni intimebb helyeken, de nagyobb rendezvényeken is.

Megvannak-e mindehhez az intézményi feltételek?

 A város intézményrendszere is bővült, s ezt a következő ciklusban is folytatni akarjuk. Nemrég készült el a Lencsési Közösségi Ház nagyterme, amire évek óta várt már a közösség. Ebben az új épületrészben már nem csak kiscsoportos foglalkozásokra, de nagy rendezvényekre, helyigényes programok, tevékenységek indítására is lehetőség van. Tudom, hogy máris megtelt élettel ez az új terem, ez is volt a cél: minél többen vegyék igénybe, használják.

Milyen lehetőségek vannak a finanszírozásban?

 Mindent városi, önkormányzati pénzből finanszírozni nyilvánvalóan nem lehet. A magántőke érdekes módon jelenik meg, s bár még nem a klasszikus mecenatúráról beszélhetünk, azért nem is csak direkt reklámozás történik. A Csabai Vásár rendezésére benyújtott pályázatok elbírálásánál például fontos szempont volt, hogy ki milyen kulturális programokat ígért, vállalt a kiállítás és vásár kísérő-rendezvényeként. Ugyebár egy kefírbirkózást nem lehet, és nem is szabad összehasonlítani egy Bozsik Yvette-előadással, de persze mindkettő vonz bizonyos közönséget. Azt tudomásul kell venni, hogy nem mindenkinek ugyanaz tetszik, de szerencsére kialakult már egy közönség, akik figyelik az értékes, igényes szórakozással kecsegtető rendezvényeket, s mindig részt is vesznek ezeken.

Ha már ezt említi: érdekes, hogy Békéscsaba, kicsit „világvégi” helyzete ellenére milyen gyorsan csatlakozott az európai ízlés változásaihoz, hiszen nálunk is egyre népszerűbbek a táncművészeti produkciók...

 Sok összetevője van ennek, de például egy soknyelvű közösségben Európában a tánc és a zene az, amihez nem kell tolmács, nem kell lefordítani a műveket a hivatalos nyelvekre, hanem azonnal megérti egymást alkotó és befogadó. A néptánc erősödése például a szívemhez különösen közel áll; azt gondolom, most lett felnőtt az a generáció, akik a hetvenes években gyerekként, fiatalként kerültek kapcsolatba a műfajjal, ha nem is táncosként, de táncházakban, kis közösségekben. Ők már a gyerekeiket szívesen íratják be néptánc-iskolákba, én is beírattam a lányomat, nagyon kellemes élményei vannak erről.

A nagy tömegrendezvények mellett azért létezik egy másik szelete is a kultúrának, nevezetesen, hogy mennyire épül be a művelődés az emberek hétköznapjaiba. Erről mi a véleménye?

A várost megmozdító fesztiválok mellett én nagyon fontosnak tartom azokat a kis közösségeket is, amelyek rendszeres találkozóhelyek, ezeket segítjük is. Most épp Jaminában szeretnénk egy ilyen közösségi teret létrehozni, ahol különböző korú emberek az érdeklődésüknek megfelelő tevékenységben tudnak részt venni, együtt lenni, a maguk épülésére és szórakoztatására, de akár másokéra is értéket teremteni. Ez lehet hímzőszakköri kiállítás, iskolai rajzszakkör bemutatkozása, bármi. Fontos, hogy őrizzük a hagyományainkat, Békéscsabának nagyon színes néprajzi, építészeti, kulturális hagyományai vannak: ezeket be lehet mutatni kiállításokon, de össze lehet jönni rendszeresen táncolni, énekelni, beszélgetni, vagy akár főzni, hiszen a gasztronómia igen lényeges része egy közösség kultúrájának. Most tárgyaltunk arról, hogy május körül rendeznénk egy haluska-fesztivált, biztosan nagy lesz rá az érdeklődés. Azért kell folyamatosan dolgoznunk, hogy mindenki megtalálja a maga kis közösségét, ahol jól érzi magát, ahol odafigyelnek egymásra, legyenek bár szlovákok, románok, cigányok, a lényeg, hogy a saját kultúrájukat őrizzék. A Kisebbségek Napján a díszteremben ezek a nemzetiségi közösségek mind bemutatnak valamit, ismerek kitűnő cigány versmondót, nagyszerű zenészeket. Ezeknek a kisebb közösségeknek kell utat találniuk egymáshoz is, vendégül látni a másik városrész csoportját, ismerkedni, ennek talán legsikeresebb megjelenése ma a kolbászfesztivál, ahol a tömegrendezvény és a kis közösségek működése és találkozása egy programban valósul meg. Amolyan csabai „családi” disznótor ez, nemzetközi vendégsereggel, országos hírnévvel.

Szóval: kultúrvárosnak tekinthető-e Békéscsaba?

Ez néha bennem is kérdőjelesen merül fel, amikor összefirkálják a gyönyörűen rendbetett házfalakat, felborogatják a padokat, szeméttartókat, kitörik a facsemetét, széttiporják a virágágyásokat. Azt gondolom, hogy ezt nagyon kulturálatlan és nagyon gonosz emberek művelik. De nem szabad hagynunk, hogy ők vegyék át a hatalmat ebben a városban. Azok vagyunk többen, akik értéknek tekintjük a mindennapok körülményeinek kulturáltságát éppúgy, mint a művészeteket. És amíg mi vagyunk többen, addig igenis mondhatjuk, hogy Békéscsaba kultúrváros.

(c) CsabaNet