|
A BÁRÁNY
És megkötözték fürge lábait
és általmetszék lüktető nyakát
A tér szigorú rendje felborult
és elzuhantak körben mind a fák
A teljes ég is oly parányi lett:
Szemére ájult hártyás vak üveg. -
Aztán nem gondolt többé senki rá
csak a mezőkön percegő füvek.
DÚDOLÓ
Szelekmarta
vén, kopott kabátban,
- ó, mert többre
eddig nem tellett.
Zord fagy fogát
dideregve fáztam,
átvészelve
jó néhány telet.
Szelekmarta
vén, kopott kabátban
- Hadd dúdolom
el mindenkinek -
Melengettem
Álmodozva, lázban
emberségért
égő szívemet.
FŰZFA ÁGA
Fűzfa ága rezdül
Lombhaján keresztül
Égi kék szitál.
Árnyékában fekszem
Álmatag szívemben
Tűnő nyár zihál.
Arany heve forral,
Mint ha édes borral
Ittasulna vér.
Heves tüze éget,
Mint, ha búcsú végett
Két ajk összeér. |
ÓVJ, SZERESS
Bánatűző két karodban
Megkapaszkodom
Adj erőt a létezéshez
Légy az oltalom.
Szemeidnek kék tavában
Mosd le vétkemet
Óvj, karolj, szeress nagyon, hogy
Megvédhesselek.
Nézd a tébolyult világot
Mennyi balga kín
Gyűlölet, halál tapad a
Lélek ormain.
Gyűlölet-virág hullatja
Véres szirmait
Tűz, pokol hevében élünk,
Éget és vakít.
Nézd, az ember összebújva
Retteg, mint juhnyáj
Ordas farkasok vonitnak
Harapásuk fáj.
S tűrni kell kiáltás nélkül,
Jajszó nem lehet
Elveszek, ha nem vagy itt, ha
Nem vagyok veled.
Óvjon meg hát szép szerelmed
Éltető titok,
Mert tört szívvel, zárt ajakkal
Élni nem tudok.
|
