NCA képzés sorozat
Dátum: 2004. június 24, csütörtök
Téma: Csemegéző - Ajánló



A Civil Iroda Alapítvány az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal támogatásával képzés sorozatot szervez.

A program célja, hogy segítséget nyújtson a Nemzeti Civil Alapprogramhoz benyújtandó pályázatok formailag és tartalmilag megfelelő elkészítésében.



A képzés az első 900 jelentkező számára ingyenes, a további jelentkezők számára a képzés önköltséges. Az önköltséges résztvevők részvételi díját a jelentkezők számára való tekintettel állapítjuk meg.

A kurzusra elsősorban a kistelepüléseken, falvakban működő, szerény erőforrásokkal rendelkező egyesületek, alapítványok jelentkezését várjuk. A képzések lebonyolítására a jelentkezések területi megoszlására figyelemmel kiválasztott különböző kistérségben kerül sor.

A képzésre 2004. július 9-ig lehet előzetesen jelentkezni a www.civili.hu/kepzes Internet címen található elektronikus jelentkezési lap kitöltésével, amit minden esetben visszaigazolunk annak megjelölésével, hogy a jelentkezést az ingyenesen, vagy a költségtérítés mellett igénybe vehető férőhelyek terhére tudjuk elfogadni.

A képzések pontos időpontjának és helyszínének ismeretében lehetőség lesz pótjelentkezésre is, hiszen az előzetes jelentkezés célja csupán az igények mind pontosabb felmérése.

További információ a 06 1 270 2450 telefonszámokon, valamint a kepzes@civili.hu e-mail címen kérhető.

 

Budapest, 2004. június 21.

 

                                                                                  Civil Iroda Alapítvány

 







A cikk tulajdonosa: CSABANET - Békés Megye Kulturális Portálja - ARCHÍVUM
http://www.csabanetarchivum.hu

A cikk webcíme:
http://www.csabanetarchivum.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1056