Lent délen...
A Városházi esték műsorfüzete világzenei estet és kolbász-partit hirdet péntekre;
őszintén szólva, tőlem akár világzenei est is lehet, hiszen a fellépőket nem
részletezik. Ami bizonyos: a Pravo zenekar lemezbemutató koncertjén nem világzenét,
hanem tiszta balkáni népzenét hallunk majd, s ennek kedvéért mindenképp érdemes
jegyet váltani a bulira.
A Pravo 1998-ban alakult, a tagok szokásos kezdeti cserélődése után most már
kb. két éve a jelenlegi felállásban játszanak. Eredetileg a Balkán táncegyüttes
kísérőzenekaraként ismerte meg őket a közönség, most azonban elérkeztek az első
jelentős állomáshoz, amely minden zenész számára ma is mérföldkő: megjelenik
az első CD-jük, Tűzön járó hangok címmel. A csapat minden tagja a húszas éveinek
elején jár, vezetőjüket, Gera Attilát a folklór művészetek kedvelői először
táncosként, majd zenészként is évek óta ismerik. Idén diplomázott a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Főiskolán, több élvonalbeli zenekarban is bemutatkozott, jelenleg
az Állami Népi Együttes zenekarában játszik, a jelek szerint mindenféle létező
fúvós hangszeren.
A lemez egész egyszerűen elbűvölő. Nem vállalkozom semmiféle szakszerű ízekre
szedésre, a kritikus egy kicsit olyan, mint az adóellenőr: ha nagyon keres,
biztos talál valami hibát, hiányosságot, szabálytalanságot. A másik, amibe nem
szívesen bonyolódnék bele, az az értelmiségi-szakmai fanyal, ami minden, a piacon
újonnan megjelenő produkciót szükségszerűen elér, hacsak - mint a csinált sztárok
esetében - a hírnév a reklámhadjárat következtében meg nem előzi a valódi népszerűséget.
Ilyenkor ugyanis Rejtő definíciója érvényesül, miszerint: "Az embereknek
bebeszélik, hogy örülni fognak valaminek, és ők örülnek - ez a reklám."
Ezzel a módszerrel bármilyen mutatós, ámde középszerű zongoristából üstökösként
felragyogó sztárművészt lehet berhelni, és még a kritika is csínján bánik vele,
hiszen a nagy név óvatosságra int.
A Pravo zenekart viszont ez az első CD előzetes hírnév nélkül is méltán repítheti
egyenest a műfaj élvonalába. A fiatal zenészek biztos hangszertudása, profikat
megszégyenítő fegyelmezettsége, kulturált előadásmódja, a lányok gyönyörű tiszta
énekhangja - ez mind szükséges feltétele a sikernek. Szükséges, de nem elégséges
ahhoz a hatáshoz, amit ez a zene a hallgatóban kivált. A délszláv többszólamúság
megszólaltatása igen nagyfokú pontosságot, egymásra figyelést követel, s ennek
a Pravo nincs híján. Próbálom kerülni a nagy szavakat, de ki kell mondanom:
az autentikus zene iránti hihetetlen alázat, a minden művészkedő hókusz-pókuszt
kerülő tiszta, igényes muzsika szólal meg náluk Gera Attila hibátlan ízlésű
hangszerelésében. És van még valami, amit nehéz szavakra lefordítani.
Volt alkalmam néhányszor meghallgatni a CD anyagát, és mindig úgy érzem, mintha
először hallanám. Bennem, aki déli határainkon túl még Szabadkánál tovább nem
jutottam, leginkább a honvágyhoz hasonló érzést keltett a zene. Soha meg nem
élt emlékeket hoz felszínre, a tudatomban hiába is keresem, megfogni sem tudom,
jön és szertefoszlik, átadva a helyét a következőnek. Valahogy elhalványodott
számomra a Balkán sokat emlegetett egzotikuma, inkább természetes, otthonos
lett nekem ez a világ. Különösen, mivel két számban Gera Attila kikukkant egy
kicsit a tradicionális balkáni zene keretei mögül: a moldvai és bolgár dallamot
egybefoglaló Kettős térben, a Régen és ma szerb dallama időben ívelt kapcsolatot
teremt velünk, a Kárpát-medence mai lakóival.
Felsorolhatnám egyenként a zenészeket, és mindről elmondhatnám, hogy nagyszerű,
hibátlan, és így tovább... De aki eljön, úgyis megismerkedik velük. Ám - lévén
magam a vox humana szerelmese - nem állom meg, hogy Majorosi Tímea, Knyihár
Anikó és a lemezen közreműködő Gera Anita nevét meg ne említsem: telten zengő,
dús hangjuk, tiszta, sallangmentes, póztalan előadásmódjuk egyszerűen magával
ragadó. Egy kukkot sem értek a dalok szövegéből, így aztán, szabadulva a szavak
kötöttségétől a zene varázsol elém képeket, amelyeket sosem láttam a valóságban.
Karcsú, könnyűléptű asszonyokat, villogó tekintetű, munkában keményedett büszke
férfiakat, szűk, lejtős-kanyargós kis utcákat, fehér köveket, a Balkán szívós,
mégis könnyed szépségű egész világát, rajta a Boszporusz felől érkezett bizánci
szertartások eleganciájával. Az útmenti vendéglő teraszát, ahol az idegen is
ismerős, a lugas zöldjén átszűrődik a zene és a fény, hívogatva az utcán járókat,
a lámpa körül álmos bogarak keringenek, báránysült és édes bor illata terjed,
a homályba burkolt hegyoldalon szerpentinút fehérlik. A sziklás tengeröblöt,
ahová mezítlábas halászok és napszemüveges turisták igyekeznek, barnára sült,
kacér nevetésű lányok énekelnek, táncolnak a szikrázó napsütésben, a strand
parkolójában csillogó autócsodák, a helybeliek tekintetében pedig ott sötétlik
mélyen a keserves történelem és a túlélés szilaj öröme egyaránt. Így leírva
talán giccsnek hat, de ha pénteken este eljössz, és a Pravo koncertet hallgatva
ott a városháza udvarán, a fák alatt egy pillanatra lehunyod a szemed, mindezt
látni fogod.
A Tűzön járó hangok igazi csabai produkció, ezért ragaszkodtak ahhoz, hogy
a hivatalos lemezbemutató koncert itthon legyen, mint ahogy a Balkán táncházat
sem akarják elhagyni. Maga a felvétel is itt készült a Song-Song Stúdióban,
meg kell mondjam: brilliáns munkát végeztek Baranyásék. (Jó, Baranyai János,
tudom, de hát a koncertek törzsközönsége így ismeri!) És ha minden igaz, ezen
az estén a városháza udvarán meg is lehet venni a CD-t, tehát hazavihetjük az
élményt.
B. Koltai Gabriella
bkg@csabanet.hu