Terézapu filmre lép Torgyánnal
Dátum: 2005. január 27, csütörtök
Téma: Mozi - Színház



Dr. Torgyán József szexológus szakértőként dedikál. A volt miniszter elmondta: azért vállalta a szingliéletet parodizáló Terézapu könyvek szexológus szakértői tisztét, mert úgy látja, sokan már nem csak az olvasásról szoktak le, hanem a szexről is. A Terézapu beájulna, illetve a Terézapu filmre lép című köteteket Torgyán József 2004. február 4-én, 15 órától a budaörsi Tesco áruház könyvosztályának két különböző pontján egy időben látja el kézjegyével - segítségére lesz ugyanis egy másik, „akciós”, azaz „Takarékos” Torgyán is – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökség.







Torgyán doktor a kötetek írójával, Zoltán Diánával jelenik meg - így egy időben, két helyen, összesen négyen lesznek. Zoltán Diána ugyanis valójában a Belinszki-Dián szerzőpárost rejti, s a valódi mellett a helyszínen egy „akciós” Torgyán is megjelenik...
A rendezvény előzményéhez tartozik, hogy Zoltán Diána, azaz Dián Tamás és Belinszki Zoltán két évvel ezelőtt a szinglikönyvek paródiájaként megírta a Terézapu beájulna, avagy állítsátok meg a szőke nőket! című könyvet, amely bestsellerként eddig öt kiadásban, mintegy 30 ezer példányban fogyott el. A kötet szexológus szakértője dr. Torgyán József volt.
Nemrégiben megjelent a történet folytatása, Terézapu filmre lép, avagy a pasasok is lehetnek szőkék! címmel, amely mára szintén előkelő helyezést ért el a könyveladási listákon. A kötet legújabb kiadása alkalmából döntöttek úgy a szerzők: egyetlen, kivételes alkalommal lehetővé teszik, hogy olvasóik a kötet szexológus szakértőjével, dr. Torgyán Józseffel is aláírathassák a megvásárolt példányokat.
- Meggyőződésünk, hogy ritka csemegéhez jutnak, akik most veszik meg Terézapu könyveiket - jelentette ki a paródia egyik szerzője, Dián Tamás. - Torgyán József ugyanis ezúttal nem ügyvédként és nem politikusként, hanem szexológusi minőségében dedikál.
Belinszki Zoltán, a Terézapu filmre lép... másik szerzője ehhez csak annyit tett hozzá: a közelgő Valentin-nap alkalmából nehéz pikánsabb ajándékot elképzelni, mint egy férfiakat cikiző könyvet, amely kifigurázza a szingli életmódot.
A nem mindennapi akcióról szólva Torgyán József elmondta: azért vállalta a szingliéletet parodizáló Terézapu könyv szexológus szakértői tisztét, mert úgy látja, sokan már nem csak az olvasásról szoktak le, hanem a szexről is.
- Ma, amikor úton-útfélen népszerűsítik az azonos neműek viszonyát, szükség van arra, hogy rámutassunk, létezik még férfi és nő közötti kapcsolat is - jelentette ki Torgyán. - Ehhez szolgál adalékkal Zoltán Diána műve, mely kemény kötelezettségeket ír elő a férfitársadalom számára. Ezt most nem csak mint szakértő, hanem mint áldozat is tanúsítom...
Az esemény azért is rendhagyó lesz, mert nem messze az eredeti Torgyán Józseftől, vele egy időben a Tescóban egy „akciós” Torgyán is dedikálni fog. Őt Éles István alakítja, akinek nemrég jelent meg Bestofpesta című CD lemeze, melyen többek között a humorista Torgyán Józsefet is parodizálja. Éles István szerint szerint nagy élmény lesz, amikor a könyvosztály közepén állva az emberek jobbról is, balról is Torgyán doktor hangját hallják majd.
- Erre mi azt mondjuk, ne higgyenek a szemüknek és ne higgyenek a fülüknek, viszont jöjjenek valamelyikünkhöz közelebb és győződjenek meg róla, mi nem viccelünk - jelentette ki Éles. - Mi komolyan gondoljuk a humort, hogy mindenki jól szórakozzon!
A Terézapu filmre lép, avagy a pasasok is lehetnek szőkék! című könyvnek nem ez a mostani az első jelentősebb promóciója: a szerzők nemrég egy kereskedelmi rádióval közösen már megrendezték a Szőke Büszkeség Napját.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2005. január 25.

Gy. Mészáros Ágnes

 







A cikk tulajdonosa: CSABANET - Békés Megye Kulturális Portálja - ARCHÍVUM
http://www.csabanetarchivum.hu

A cikk webcíme:
http://www.csabanetarchivum.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1278