Volt egyszer egy tanyavilág - CSEJT
Dátum: 2005. szeptember 23, péntek
Téma: Tallózó


A Városunk Gyomaendrőd írása

„Valósággal nyűgbe ver valami különös érzés, amelyhez hasonlót soha semmi nem ébresztett bennem, csak a föld, ahol ringott bölcsőm”.
…„És nem tehetünk egyebet: Hordjuk ezt az örökös, láthatatlan bilincset, mely egymagában is elég volna arra, hogy az ember szabad soha ne lehessen. S még úgy a legjobb, ha megadással hordjuk és rozsdáit magunk takarítjuk, mert aki lázadva összetöri ezt a kelyhet (azaz a honszeretetét), a hegyeket teszi egyenlővé a sík földdel, hogy zugot magának sehol ne találhasson…”







A Tamási Áron által megfogalmazott és leírt gondolatok jegyében jött létre az a szervező bizottság, aminek munkája eredményeként 2005. augusztus 27-én a csejti tanyavilág, az ott élők emlékét megörökítő emlékmű avató ünnepség volt Csejten..
Az ünnepségre szívesen és örömmel, az időjárás viszontagságaival is dacolva jöttek az itthon élők, de eljöttek sokan vidékről is. Biztosan összegyűltünk 220-230-an.
Az ünnepség előtti napok nemcsak az előkészítő munkái miatt jelentettek nagy izgalmat mindnyájunknak. Ezekben a napokban néha ítéletidő járta végig egész Európát, városunkat is elérte. Városunkban annyi eső esett egy nap, mint korábbi években 1-2 hónap alatt. Nagy volt a sár még a városban is, hát még ott kint a tanyán? Tele voltunk kételyekkel, hogy jutunk ki; a sáros dűlő utakon könnyen elakadhatunk stb.… Többekben megfogalmazódott hogy el kellene halasztani az ünnepséget, de azonnal jelentkezett a következő probléma: hogyan adjuk hírül ezt a közel 200 jelentkezőnek? Egy-két nappal az ünnepség előtt?
A vadásztársaságok is segítettek, terepjáró kocsikat adtak kölcsön, amit traktorokkal lehet vontatni.
Sikerült! Az időjárás sem nem fogott ki rajtunk!
Az ünnepséget megtartottuk. Az ott elhangzott emlékezéseket részletesen leírjuk, hogy olvasóink is átélhessék a meghatóan szép gondolatok olvasásakor azt a fájó érzést, ami oly sokunkban megfogalmazódott: Miért kellett eltűnnie a magyar tanyavilágnak, miért kellett tönkre tenni, széjjelszórni a magyar paraszt családokat?
Igen jól tudta ezt az akkori megszálló, és őket kiszolgáló hazai hatalom, hogy a magyar parasztság történelme során a legsötétebb időben is megőrizte, és továbbadta a magyarság életének értékeit, hagyományait. Ezért akarták elpusztítani a magyar parasztvilágot, ami sajnos majdnem sikerült nekik Kár volt…

A mai ünnepség viszont azt bizonyítja, hogy hála Istennek, ha szétszórva is, ha megfogyva is, az utódokban tovább él az ősök szelleme!

Az emlékmű állításának gondolatát elsőként Buczkó Imre mondta ki az endrődiek baráti találkozójának beszélgetése során. A gondolatot, a szót, tett követte, és összeállt a lelkes csejti csapat, akik szervezték, a kivitelezést is végezték, és az ünnepséget lebonyolították:
Vargáné Földvári Krisztina, Ambrózi László, Ambrózi Mihály, Kertes Imréné, Ács István, Balog Péter, Uhrin Péter, Varjú László, Varga Tibor, Iványi Vince, ifj. Gellai László, Ambrózi Atilla, Koloh Zsolt, Borsos János, Papp Imre, akiket folyamatosan összefogott és irányított Buczkó Imre, aki az utolsó héten nap mint nap itt volt Pázmándról. Az Endrődiek Baráti Köre képviseletében: Császárné Gyuricza Éva és Fülöp Imréné.
Az emlékművet tervezte és elkészítette: SZONDA ISTVÁN díszítő szobrász.
Az emlékművet felavatta: Dr. Varjú Imre kanonok (volt csejti lakos).
Az emlékmű anyagát (kőtömb és beton) Gyomaendrőd Város Önkormányzata és Oskó Sándor biztosította.
Az ünnepség technikai feltételeinek biztosításában nagy segítséget nyújtott Jakus Imre képviselő és a Gondozási Központ vezetője: Gellai Józsefné.

Az ünnepséget megtisztelte mintegy 220 volt csejti lakos. Továbbá: Tímár Mihály Gyoma plébánia kormányzója, az Endrődeiek Bartái Körének elnöke Dr. Latorcai János országgyűlési képviselő Gyomaendrőd díszpolgára, Katona Lajos alpolgármester, Jakus Imre képviselő, és az Endrődiek Baráti Körének néhány tagja és az Endrődi Gazdakör elnöke és néhány tagja.

Meghatóan emelte ünnepségünk hangulatát FÁSI ÁRPÁD (nagyszülei: Novák Gizella és Fási István voltak), aki a koszorúzás és a virágok elhelyezése idején tárogatózott. Tárogatójával előadott magyar kuruc dalok fájdalmasan hasítottak a szívekbe… sokan dúdolták a szép magyar dalokat, mint: Kraszna-Horka büszke vára, Elindultam szép hazámból, Megkötöm lovamat, Szép vagy gyönyörű vagy Magyarország stb. Az egyetemista fiatalember későbbiek során meghatottan emlékeztetett, hogy szinte napra ünnepelhetnénk Rákóczinak vezérlő fejedelmemé való választását. II. Rákóczi Ferenc a kuruckor legnagyobb alakja volt, bibliai őrálló, szakrális fejedelem, aki sokat tett az alig több mint egy millió főre lecsökkent magyarság megmaradásáért. Elmondta, hogy a tárogató hangszernek is nagy jelentősége volt történelmünk során. Sokszor hatásosabb eszköznek bizonyult a 200 évig tartó német uralom alatt, mint a fegyver. Hangja messzire elhallatszott, a rajta játszott dalok a hazaszeretetről, a haza megtartásáról szóltak. Ezért a németek összegyűjtötték, elégették a tárogatókat, de szerencsére maradt néhány eredeti darab…emlékezett vissza Fási Árpád, akinek a gyökerei Csejten vannak, ezért jött el Budaőrsről édesapjával a mai ünnepségre.

 

Az ünnepségen elhangozott beszédek és a levélben megküldött emlékezések:
Elhangzott Gyomaendrődön, a Csejtről elszármazottak találkozóján 2005. augusztus 27-én.
..............................

Gyalog szerettem volna jönni,
hogy érezzem: - a telt kalász,
a rét sok térdeplő füve
elém borul, el nem eresztve,
s lábam kérve kulcsolja át.

Gyalog szerettem volna jönni
át szorgalmas földeken,
mindenkinek átkiáltani,
mezsgyén átlépni, kezetrázni:
„Na és a munka, hogy megyen?”
...............................

Én gyalog fogok hazamenni
a sárral lepett füveken,
mezítláb, hogy sírva érezzem,
ha felmelegszik a szülőföld
pora, mikor megérkezem.

Váci Mihály megindítóan kedves versének részletével köszöntöm a Csejtről elszármazottak találkozóját, ezt a mai, a fájdalmakat is felszaggató, sáros, de mégis felemelő búcsújárást, valamennyi itt lakó és innen elszármazott társunkat, barátunkat.
Találkozni jöttünk, visszanyúlni gyökereinkhez, hogy gyermekkorunk élményeiből merítve, az endrődi, a tanyasi, a csejti életerőből töltekezve legyen erőnk dolgozni, tenni, állni a vártán az újabb találkozásokig.
Életünkben vitathatatlanul vannak nyomot hagyó helyek, a munkáló idő színterei, sorsközösségi meghatározók a térben. Az indulás mindenre emlékező alázata a szülőföld!

Nekem ez Endrőd!
Itt jártam óvodába, általános iskolába, itt formálódtam, itt fejlődtem, itt alakultam évről évre a boldogulás reményében.
Nagyapám köteles-műhelye, velünk szemben a kovácsműhely, sújtásnyira a bognár és a szíjártó műhelyek ezer rejtélye jelentette az első ismereteket, de a feltárulkozó világ zavarosságát, sokszínűségét, a jellemek változását mégis az Ipar-testületi kocsma adta, udvarán a hatalmas eperfával, ahová elmenekülhettünk, ha szegény Száfián valahol feltűnt a látómezőnkben.
Ez a világ volt „kisember-korom!”
Voltam rizsföldi gyomláló fiúcska, vigyáztam libákra és tehenekre, saraboltam és egyeltem cukorrépát, kapáltam a földünket, aratáskor gyűjtöttem a kévét, ősszel törtem kukoricát, de később voltam malteros-fiú és egy hónapig kereskedő inas is.
Ipiapacsoztam az Erzsébet téren, purgáztam a Mirhón, fociztam a tornaterem udvarán, a templomkertben és a ligeti pályán, ismertem a holtágakat és a kubikgödröket, hiszen csúrongáltunk azokon eleget, és átúsztam én is, mint másannyian, az ezerszer tiltott Élő- Köröst, már elsős koromban.
Voltam betlehemes, háromkirályos, önkéntes tűzoltó, gimnazista koromban figuráns is, közben Szabó Tibával bejártuk a környéket, feltártuk-bevéstük az egész határt a Kúriától a Polyákhalomig, az Ugaraktól Csejtig és Varjasig..
Tudtuk, hol s milyen fészkek vannak, merre költ a gébics, hol izzik-virít a pipacs legszebben, és május édes bódulatában hol illatozik az orgona a legkiteljesedettebben.
Ma már csak álmok ezek, de megtörtént álmok, melyeken át nyomot hagyóan dajkálta életem ez a világ, s biztos vagyok benne, ezzel valamennyien így vagyunk.
Amikor mostanában, már őszült fejjel, idefelé tart az utam, minden falu, minden tanya, ami még van, ismerős.
Elszorul a szívem, bár ma másként, máshogy, jobban élünk, mégis a változásban a visszahozhatatlanság, a végleg eltűnés lett számunkra a meghatározó.
Akkor még volt mindenben valami rend!
Valami az elrendeltetésben megszabta, hogy mikor és mi a dolgunk a világgal! Miből, mi és hogyan építhető.
Ma már csak néhány tanyahely, omladozó, széteső vályogok! Tanúi élettörténeteknek, amiket a parancsoló idő génjeinkbe előre betáplált, hogy felcsillanó élethullámokon aztán visszaköszönjön az sorsunk egy-egy pillanatában, mint tiszta forrás, amiből tenyérszámra ihat az ember.

Kutak, az élet vizei!
De hol vannak már azok a gémeskutak?
Aztán hatvan év után kezdjük sajnálni a sok elszalajtott pillanatot az életünkből. Amikor beérik bennünk egy-egy gyerekkori szülői intés, tanítói, lelkipásztori gondolat, mint egy-egy mű, egy-egy alkotás, vagyis amikor az igazság alkotóelemévé válik a tárgyak összefüggése, amikor azok különös, új életre kelnek, s nyomot hagynak, mint tanúkövek!
Ezek vagyunk, jelzőkövek, akiknél majd egyre jobban a jel, a kő kerül előtérbe, és válik meghatározóvá.
Sokan nem értik, hogy miért tartjuk lelki hazánknak azt a szívünkben még ma is kristálytisztán élő poros-sáros szülőfalut, és akkori tanyavilágát, amit még mindig Nagynak, Szépnek és meghatározónak tartunk, ami semmire át nem váltható, ami fölcserélhetetlen, ami soha el nem hagyható, ahogy Tímár Máté fogalmazta olyan leegyszerűsített teljességgel: ami „a kezdet és a vég...”

Igaz, hogy az élet megmutatta nekünk Endrődieknek, Csejtieknek, a maga legkegyetlenebb oldalát is, mégis állítom, hogy ezeket a borzalmakkal teli éveket ma már egyikünk sem hagyná ki életéből.

Talán kellett mindez ahhoz, hogy jobban ragaszkodjunk szeretteinkhez, hogy jobban kötődjünk egymáshoz, hogy megtanuljuk felismerni az igaz emberi értékeket, és hogy megtanuljunk küzdeni, harcolni önmagunkért.

Kemény lecke volt ez, emberformáló!

Emlékszem, sokkoló volt látni, hogy ez az arcot kicserepesítő, a kezet-lábat megkérgesítő, gerinc-keményítő, de óriás értékeket termő tanyasi lét rövid pár év alatt darabokra hulló temetővé vált.
Az élet, a munka, az értékteremtés világából a pusztulás, a korlátok, a negatív megkülönböztetések megbélyegzett túlélőivé váltunk.

Ám a dacos újraélés erősebben munkált bennünk, mintsem feladtuk volna.

Hatvanegy évesen erre vagyok a legbüszkébb, és arra a harcra, ami bebizonyította, hogy amikor mennünk, távoznunk kellett, bár belül ömlöttek könnyeink, mégis nem siránkozni, nem menekülni akartunk, hanem küzdeni mindazért, amik voltunk, és amik lenni akartunk: kimeríthetetlen erejű, a hitet megtartó, a feladatot, a munkát vállaló, azt tisztességgel elvégző, értékes emberek!

Irányt mutató Jelek! Jelzőkövek!

Köszönet mindazoknak, akikben a dacos újraélés mindmáig munkált és munkál, aki nem adták fel, hittek!
Hittek abban, hogy összetartozunk, hogy lehetséges ez a mai találkozás, s hogy ebben újra egymásra lelünk, és hogy erre a búcsújárásra, erre az emelkedett emlékezésre, pár órára, a szülőföld átgyúrt, marasztaló sarától szívünk újra felmelegedik.

Köszönjük, hogy mindezt vállalták, hogy gyermekeink és unokáink elé követendő példaként ezt állították!

Isten hozott hát mindannyiunkat!

Dr. Latorcai János

 

Márton Gábor: Az endrődi tanyavilág

Endrőd életében a tanyavilágnak fontos szerepe volt. Még az 1900-as évek elején is a lakosságnak csaknem a fele tanyán élt. Ezért volt fontos tényező az iskola. A tudás alapjait ott szerezték meg. Közülük sok kiváló ember került ki. Némely tanyai település felért egy kisebb községgel. Csejt, Varjas, Nagylapos, Öregszőlő, Décspáskum, Ugar, Polyákhalom, Hunya…
A tanyák iskola problémáját csaknem egészében a római katolikus egyház oldotta meg.
Az egy tanerős iskolákban a tanító lelkiismerete, tudása és gyerekszeretete döntő jelentőségű volt. Nem volt könnyű az 1-6. osztályos iskola tanulóit oktatni, nevelni. A másik fontos tényező a szülők hozzáállása volt. Mindent megtettek, hogy a kiváló tanítót hosszabb időre, sokszor évtizedekre magukénak tudják. A község legészakibb, egyben legtávolabbi része Csejt volt. Benyúlt Mezőtúr és Túrkeve alá.
1309-ben területén már 9 lakott és 1 lakatlan telek volt.
Egy kis temploma is volt, de fedetlen. Valószínű, a tatárjárás emlékét őrizte. Balogh Lajos épített belőle házat, és a még felismerhető temetőt nem szántotta, hogy a holtak nyugalmát ne háborgassa. A terület ura a SIMAY család volt.
1449-ben Hunyadi János ( a nagy törökverő) kormányzó a területet Békés megyéhez csatolta, de egyházi szempontból megmaradtak Egrinek.
1556-ban lakói 14 kapu után fizettek adót. 1570-ben még falunak jelzik. A török időkben teljesen elnéptelenedett. A hódítók kiűzése után telepesek érkeztek Észak-Magyarországból.
Mária Terézia idején a telepesek már dohány kertészettel is foglalkoztak.
1855-ben lakóinak száma:226 fő volt. Harruckern báró a GYULAI URADALOM részévé tette. A lakosság iskolát kért az URASÁGtól 1730-ban.
Első tanítójuk: Zsámboki István volt, aki a „nótáriusságot” is ellátta.
1741-ben Kelemen Péter lett a „mester”. Ő már 39 tanulóval szakavatottan foglalkozott egy „parasztházban”.
1912-ben két új iskola épült a környéken: Csejten és Varjason. A csejti 1., a varjasi 2 tanerős volt. A házaspárt, Lesniczky Józsefet és feleségét Fugli Margitot áthelyezték Varjasra, Csejtre pedig a férj testvérét, Lesniczki Istvánt választották meg tanítónak. Ő 1945-ig tanított Csejten.
Az iskola szomszédságában KASZINÓT is építettek, amely a lakosság ügyeit szolgálta. Beindult a LEVENTE foglalkozás, sportversenyeket rendeztek, létrehozták a színjátszó csoportot (főleg népszínművek bemutatására), népdal és zeneesteket rendeztek. Színpadot építettek, színfalakat festettek. Tánciskolát szerveztek, batyus-bálokat, farsangi mulatságokat rendeztek, és hetenként ismertették az endrődi publikációt.
Igen látogatottak voltak a téli EZÜST KALÁSZOS GAZDA TANFOLYAMOK. Ők építették az ország egyetlen tanyai ORSZÁGZÁSZLÓJÁT, melynek avatásán országos és megyei vezetők is tiszteletüket tették. Erre az alkalomra az iskola belső falán tanítójuk irányításával elkészítették a Nagy Magyarország hegy-és vízrajzi domborműves térképét. Az avató ünnepségen közel ezer ember vett részt. 300 személyes ünnepi ebéddel és népes bandérium vonulással zárult a feledhetetlen ünnepség…
1938 telét tragikus esemény zárta. A színjátszó csoport próbáján Földvári Terike kezében felrobbant a „benzinlámpa”. Terike, a főszereplő belehalt az égési sérüléseibe.

Én 1944-ben kora tavasszal képesítőztem, a hadi események miatt Szegeden a MÁV Fiúnevelő Intézetben kaptam tanítói állást. Már akkor nyáron Kaposvárra menekítettük az intézetet. Kalandos utazás után értem haza karácsonyra. Januárban a polgári iskolába kaptam meghívást. Ott tanítottam a tanév végéig.
1945 őszén a Csejti iskola nevelő nélkül maradt, ennek katedrájára választottak meg.
Egy tanerő, nyolc osztály, 72 tanítvány. Folytattam Lesniczky tanító munkáját. Megszerveztem az úttörő csapatot. Újjá szerveztem a színjátszást, történelmi tárgyú előadásokat tartottam a kaszinóban, tanyai futballcsapatot szerveztem, a lakodalmakban vőfély szerepet vállaltam. Öt év után átjátszottam az iskolát testvér öcsémnek, Mihálynak, én bekerültem Endrődre, majd később a Gyomai Járási Oktatási Osztály vezetésére kaptam megbízást. Erről a posztról másfél év után lemondtam, 1952-ben megházasodtam, és Endrődön lettem tanító, majd tanár, amikor elvégeztem a Szegedi Tanárképző Főiskolát. 1957-ben ismét tanyára, Nagylaposra kerültem, ott kéttantermes iskolában tanítottunk feleségemmel 23 éven át. Kezdetben két tanulócsoportos megosztásban, később négy csoportra szaporodtunk.
Úttörőcsapatunk igen erős volt. Országjáráson, táborozáson vettünk részt. Minden évben az ország más és más táján voltunk. Ezt az tette lehetővé, hogy a körülöttünk lévő tanyai iskolák megszűntek és sok gyerek átiratkozott hozzánk. A tanulók száma száz fölé emelkedett. Az iskola kapott két új tantermet, szertárt. Gyuricza Irma, Hunya Elekné, Janovszki Györgyné, Czibulka György, Janovszki György, Rojik Mihály. Színvonalas tornavizsgával zártuk a tanéveket. Nyaranta a férfi tanerők a szövetkezetben betakarításkor brigádban dolgoztak (Gácsi László, Rojik Mihály, Fülöp Imre, Márton Gábor). Egész évi kenyerünket megkerestük a szünetben. Nagy táborokba mentek tanítványaink nyaranta, szinte ingyen. Mivel a telep egyetlen televíziója a mi „Munkácsink” volt, mikor beesteledett, kivittük az összenyitható tanterembe, és sokszor 70-80 néző is volt, akik a Szülői Munkaközösség határozata szerint esténként 1-1 forintot adtak a gyerekek táborozásának segítésére. Ezt a pénzt a szépemlékű Rideg Jánosné kezelte. Megszerveztük az idős emberek segítését is.
Tanítványaink közül mind többen tanultak tovább gimnáziumokban, és egyetemeken is.
A felnőttek részére „Dolgozók” iskoláját működtettünk 6 éven át. A gyerekeink részére színdarabokat írtam, amit ők ünnepségeken adtak elő. Összegyűjtöttem a helyi népszokásokat. Endrőd jeles embereinek életét megörökítettem: A mi prímásunk című írásomban; Élők, holtak vallomása; Az endrődi iskolák története; Iskolapad és katedra; Tempó ETK; Hajrá Gyoma; Rózsahegyi Kálmán élete; Csernus Mihály egyházi énekei és magyar nótái.
Meghajtom fejem a háború áldozatai előtt, és mint korunk hőseire emlékezem: Gyuricza Imre, Tímár Vince, Mihály István, Földvári Sándor, Hegedűs Károly, Kajla Mátyás, Óvári Tímár József, Madarász Sándor.
Köszönöm a sorsnak, kiváló szülőket ismertem itt meg. Emléküket szeretettel őrzöm.

Wass Albert: Üzenet haza

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
S nem vész magja a nemes gabonának,
de híre se lesz egykor a csalánnak;
Az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, amikor a
rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt…
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel,
és épít régi kőből új hazát.
Üzenek a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!

Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.

Elmondta: Fülöpné Kis Erzsébet

 







A cikk tulajdonosa: CSABANET - Békés Megye Kulturális Portálja - ARCHÍVUM
http://www.csabanetarchivum.hu

A cikk webcíme:
http://www.csabanetarchivum.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1471