Aktív időskor és a generációk együttműködésének támogatása
Dátum: 2005. november 20, vasárnap
Téma: Pályázat



A pályázat kódja: EZÜSTPROG-051.

A pályázat célja és jogcíme

1.1. A pályázat célja a nyugdíjasok civil szervezeteinek és nyugdíjas klubok, nyugdíjas közösségek közösségteremtő, közösségmegőrző tevékenységeinek illetve a generációk közötti együttműködés és szolidaritás megerősödését célzó programjainak támogatása.







A támogatás felhasználásával az aktív időskor fenntartását célzó, valamint idősebb és fiatalabb generációk közös kulturális, oktatási, hagyományőrző, rekreációs és sport programjainak támogatása valósulhat meg.

1.2. A pályázat keretében támogatás nyújtható az 1.1. pontban meghatározott és 2006. április 30-ig megvalósított programok dologi költségeinek finanszírozásához.

2. A rendelkezésre álló keretösszeg mértéke és forrása

2.1. A pályázat támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 17.860.000,- Ft, azaz tizenhétmillió-nyolcszázhatvanezer forint.

2.2. A pályázati keretösszeget a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló 2004. évi CXXXV. törvény 1. számú mellékletében meghatározott XXIV. Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium fejezet költségvetésében elfogadott 9/17/2 Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fejlesztése terén egyes kiemelt feladatok támogatása/Idősügyi program fejezeti kezelésű előirányzata biztosítja.

3. A pályázaton igényelhető támogatás formája és összege

3.1. A támogatás vissza nem térítendő pénzbeli támogatás, melynek folyósítása a Mobilitás Pályázati Útmutató szerint egy összegben, utófinanszírozás formájában történik.

3.2. A támogatást kizárólag a pályázati program dologi költségeire lehet felhasználni.

3.3. A pályázott támogatás legfeljebb 300.000 Ft, azaz háromszázezer forint lehet.

4. Pályázatot nyújthatnak be

  • helyi önkormányzatok,
  • nyugdíjasok belföldi székhellyel, jogi személyiséggel rendelkező szervezetei.

5. Pályázatkezelő

Mobilitás Pályázati Igazgatóság
1145 Budapest, Amerikai út 96.
www.mobilitas.hu

6. A pályázat benyújtása

6.1. A pályázat beadási határideje: 2005. december 1.

6.2. A pályázat beadására papír alapon és az Internetes pályázatkezelő rendszerben van lehetőség.

A papír alapú pályázatot az alábbi címre kérjük beküldeni:

Mobilitás Pályázati Igazgatóság
1590 Budapest, Postafiók 102.

A pályázat személyes leadására kizárólag a Mobilitás Pályázati Igazgatóságánál (1145 Budapest, Amerikai út 96.) legkésőbb a beadási határidő napján 16.00 óráig van mód. Postai feladásánál a postai keletbélyegző dátumát vesszük figyelembe.

A papír alapon benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell a hiánytalanul kitöltött és eredeti aláírással ellátott pályázati adatlapot és programűrlapot, valamint a 7. pontban megjelölt mellékleteket, továbbá a pályázati díj befizetését igazoló postai feladóvevény vagy az átutalási megbízás terhelési értesítőjének másolatát. Rózsaszín postai utalványon postacímre érkezett befizetéseket nem tudunk elfogadni! A pályázatot KÉT elkülönített példányban (egy eredeti és egy másolat), de EGY borítékban kell benyújtani.

Azon a szervezetek illetve intézmények, amelyek a Mobilitás Internetes Pályázatkezelő Rendszerében 2005. évre már érvényes regisztrációval rendelkeznek, az Interneten keresztül is beadhatják pályázatukat.

Az internetes rendszerben a pályázatot 2005. december 1-én 16:00-ig lehet benyújtani.

6.3. A pályázat benyújtásának, érvényességének, elbírálásának, a pályázók kiértesítésének, valamint a nyertes pályázókkal való szerződéskötésnek, továbbá a pályázati program megvalósításának, ellenőrzésének és elszámolásának kötelező általános feltételeit az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter felügyelete alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról szóló 2/2005. (III.4.) ICSSZEM rendelet (továbbiakban Rendelet) és a Mobilitás Pályázati Útmutató tartalmazza. Felhívjuk figyelmét, hogy jelen pályázat esetében a beadási határidőt követően hiánypótlásra NINCS lehetőség, a hiányos pályázatok érvénytelennek minősülnek.

A pályázat érvénytelen:

  • amennyiben azt a pályázati felhívás alapján pályázni nem jogosult pályázó nyújtotta be;
  • amennyiben a pályázat határidőn túl került benyújtásra;
  • papír alapú pályázatok esetében amennyiben a pályázati határidő lejártakor a pályázat nem tartalmazza hiánytalanul és a jelen felhívásban megjelölt példányszámban a formai kellékeket, az előírt adatokat, az eredeti aláírásokat, illetve mellékleteket, illetve amennyiben a dokumentáció nem felel meg a pályázati felhívásban rögzített tartalmi feltételeknek.
  • Internet alapú pályázatok esetében amennyiben a csatolt mellékletek nem felelnek meg a pályázati felhívásban rögzített tartalmi feltételeknek.

Az érvénytelenségi okok nem orvosolhatók, az érvénytelen pályázat befogadásra alkalmatlan.

6.4. A pályázattal kapcsolatban további információ kérhető

6.5. A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy a beadási határidő előtt 8 nappal a beadási határidőt meghosszabbítsa, melyről a www.icsszem.hu és a www.mobilitas.hu honlapokon ad tájékoztatást.

7. A pályázat érvényességének speciális feltételei

. A program megvalósításának ideje 2006. január 1. - 2006. április 30.

. Egy pályázó szervezet csak egy pályázatot nyújthat be.

A papír alapú pályázatnak a felhívásban meghatározott példányszámban tartalmaznia kell:

  • hiánytalanul kitöltött és eredeti aláírással ellátott pályázati adatlapot;
  • hiánytalanul kitöltött és eredeti aláírással ellátott programűrlapot, valamint annak mellékleteit, úgymint:
  • a pályázó szervezet / intézmény bemutatását, különös tekintettel az idős emberekkel kapcsolatos közösségi tevékenységére illetve az e téren szerzett tapasztalatokra (M1 melléklet);
  • a tervezett program részletes bemutatását (program jellege, ütemezése, a résztvevők köre, a helyszíne stb.) (M2 melléklet);
  • a program céljait bemutató leírást - kérjük, részletesen térjen ki arra, miként szolgálja a program a nyugdíjasok közösségteremtő, közösségmegtartó erejét illetve a generációk közötti együttműködést (M3 melléklet);
  • a program vezetőjének szakmai önéletrajzát, különös tekintettel az idős emberekkel való munkában szerzett tapasztalatok bemutatására (M4 melléklet);
  • helyi önkormányzat pályázata esetén a többségében nyugdíjas tagságú civil szervezettel kötött együttműködési megállapodást (M5 melléklet);

A kötelező mellékletek terjedelme mellékletenként legfeljebb 2 oldal lehet.

Az Interneten beadott pályázathoz elektronikusan csatolni kell:

  • a pályázó szervezet / intézmény bemutatását, különös tekintettel az idős emberekkel kapcsolatos közösségi tevékenységére illetve az e téren szerzett tapasztalatokra;
  • a tervezett program részletes bemutatását (program jellege, ütemezése, a résztvevők köre, a helyszíne stb.);
  • a program céljait bemutató leírást - kérjük, részletesen térjen ki arra, miként szolgálja a program a nyugdíjasok közösségteremtő, közösségmegtartó erejét illetve a generációk közötti együttműködést;
  • a program vezetőjének szakmai önéletrajzát, különös tekintettel az idős emberekkel való munkában szerzett tapasztalatok bemutatására;
  • helyi önkormányzat pályázata esetén a többségében nyugdíjas tagságú civil szervezettel kötött együttműködési megállapodás szövegét;

A kötelező mellékletek terjedelme mellékletenként legfeljebb 2 oldal lehet.

8. Pályázati díj

A papír alapú pályázatok esetében a pályázati díj pályázatonként 3.000,- Ft, azaz háromezer forint, amelyet a pályázati adatlaphoz mellékelt, illetve a 9. pontban felsorolt irodáktól igényelhető sárga postai csekken vagy átutalással a 10032000-01425413-00000000 számlaszámra lehet befizetni a Mobilitás javára. Kérjük, az átutalásnál a megjegyzés rovatba írják be a pályázat kódját: EZÜSTPROG-05! Rózsaszín postai csekken, postacímre történő befizetést nem tudunk elfogadni, ez a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!

Az Interneten 2005-ben már regisztrált pályázók részére pályázati díj nincs.

9. A pályázati csomag

A papír alapú pályázati csomag letölthető

ingyenesen átvehető vagy telefonon igényelhető

  • az információs vonalon: (40) 444-555 (9-16 óra között);
  • a Mobilitás Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodáiban (Közép-magyarországi RISZI 1052 Budapest, Városház u. 7., tel.: 1/269-0907; Közép-dunántúli RISZI 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 10., tel.: 88/581-570; Nyugat-dunántúli RISZI 9022 Győr, Árpád u. 44., tel.: 96/518-685; Dél-dunántúli RISZI 7621 Pécs, Mária u. 9., tel.: 72/520-532; Dél-alföldi RISZI 6720 Szeged, Dózsa Gy. u. 2., tel.: 62/540-788; Észak-alföldi RISZI 4024 Debrecen, Piac u. 26/a, tel.: 52/531-053; Észak-magyarországi RISZI 3530 Miskolc, Mindszent tér 1., tel.: 46/506-348).

10. Az elbírálás során előnyben részesülnek azok a programok, amelyek

  • 3000 lélekszám alatti települések időskorú lakosaira irányulnak (a 2005. január 1-i település lélekszám alapján),
  • önrésszel rendelkeznek és ebből minél nagyobb rész a készpénzben vállalt önrész,
  • megvalósító szervezetei önkéntes szervezőmunkával, infrastruktúrával elősegítik a támogatás hatékony felhasználását.

11. A pályázatok elbírálásának szakmai szempontrendszere és határideje

11.1. A pályázatok értékelését idősügyi, közművelődési szakemberekből álló szakértői bizottság az alábbi szempontrendszer szerint végzi, mely szempontrendszer részét képezik a 10. pontban felsoroltak.

Értékelési szempontrendszer
1. Szakmai megalapozottság
Mennyire felel meg a pályázatban leírt program a célcsoport sajátos szükségleteinek?
Mennyire széleskörű a programon résztvevők köre és milyen az életkori megoszlása?
Mennyire kidolgozott és részletes a program?
Mekkora tapasztalattal rendelkezik a program vezetője az idős emberekkel illetve különböző generációkkal foglalkozó programok megvalósításában?
Mennyire biztosított a nyugdíjasok bevonása, aktív részvétele a tervezés / megvalósítás / utómunkálatok során?
Mennyire növeli a program a nyugdíjas emberek közötti közösségteremtő/közösségmegtartó erőt illetve mennyire szolgálja a generációk közötti együttműködést? Mennyire valószínű, hogy a pályázati programnak érzékelhető hatása lesz a célcsoportokra?
Mennyire értékelhető mások számára is adaptálható modellként a támogatással elindított program?
 

2. Egyéb szempontok

A település lélekszáma
Vállal-e, és ha igen, mekkora önrészt a pályázó?
A megvalósításban milyen mértékű az önkéntes munka, ingyenes szolgáltatás biztosítása?

11.2. A pályázat elbírálásának és a támogatás igénybevételének eljárási rendjét a Rendelet és a Mobilitás Pályázati Útmutató tartalmazza.

11.3. Az érvényes pályázatokról az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter 2005. december 30-ig dönt. A nyertes pályázatok listáját a Mobilitás a www.mobilitas.hu honlapon, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium a www.icsszem.hu honlapon a döntést követő 15. napig közzéteszi. A pályázókat a Pályázatkezelő értesíti a döntésről és a nyertes szervezeteknek tájékoztatást nyújt a szerződéskötés feltételeiről. A nyertes szervezetekkel a Pályázatkezelő köt szerződést az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter nevében a Rendeletben foglaltak szerint.

11.4. A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy a döntést követően, amennyiben a pályázati célra rendelkezésre álló keretösszeget - a beérkezett pályázatok száma vagy tartalma miatt - nem tudta felhasználni, úgy további beadási határidőt és/vagy módosított feltételeket határozzon meg egy módosított pályázati felhívás keretében. A Rendelet szabályozza az eljárást, amennyiben a támogatási igény meghaladja a pályázati támogatási keretet, illetve ha a keret nem kerül teljes mértékben felhasználásra.

 

 







A cikk tulajdonosa: CSABANET - Békés Megye Kulturális Portálja - ARCHÍVUM
http://www.csabanetarchivum.hu

A cikk webcíme:
http://www.csabanetarchivum.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1526