Balkán Hangja Fesztivál
Dátum: 2005. november 25, péntek
Téma: Csemegéző - Ajánló



Békéscsaba, Ifjúsági Ház - November 26. szombat, 19 óra

A Balkán Hangja Fesztiválsorozat 1995-ben született Budapest szívében, az Almássy Téri Szabadidőközpontban és idén már a 10., jubileumi alkalomra kerül sor az országban két helyszínen, Budapesten és Békéscsabán. A tavalyi sikeres békéscsabai debütálás után a szervezők ismét úgy gondolták, hogy városunkat választják második helyszínnek, így november 26- án, szombaton az Ifjúsági Ház látja vendégül a a Trakia, a Bánát és a Pravo zenekarokat, valamint a Balkán Táncegyüttest, a Bánát Táncegyüttest és a Cerbul de Aur Táncegyüttest.



A Balkán Hangja Kulturális Egyesület 2003-ban abból a célból alakult, hogy a magyarországi balkáni kisebbségeknek lehetőséget és segítséget nyújtson kultúrájuk bemutatásához, hagyományaik ápolásához, tradicionális értékeinek megőrzéséhez. Az egyesület olyan fiatalokból áll, akik a hazai balkáni nemzetiségekhez tartoznak, illetve velük szimpatizálnak, és a magyarországi kisebbségek életében eddig is aktívan részt vettek, a kisebbségek részéről elismert személyek
A tagok több mint egy évtizede szervezik és adják át a balkáni kultúrát a közönségnek, rendezvényeik mindig sikeresek, látogatóik száma évről évre növekszik, a fiatalabb és az idősebb generáció egyaránt szívesen vesz részt programjaikon. Nem csak a magyarországi balkáni kisebbségek, hanem az egyéb nemzetiségek is szívesen látogatják rendezvényeiket, hiszen ezzel közelebb kerülnek egymás kultúrájához és az egymással szembeni diszkrimináció határai megszűnnek.
A "Balkán Hangja" című rendezvénysorozat 10 éve azzal a céllal indult, hogy a zenekarok és táncegyüttesek évente egy alkalommal bemutathassák tudásukat, fejlődésüket, legújabb koreográfiájukat egymásnak és a közönségnek. Mindez a fellépő zenészek és táncosok kezdeményezésére jött létre, miután bennük is megfogalmazódott az az igény, hogy megismerhessék egymás tradicionális kultúráját mindenfajta politikai és anyagi érdekek, előítéletek nélkül. Rendszeres fellépők között szerepelnek a kisebbségi önkormányzatok hivatalos tánccsoportjai, a magyarországi bolgár, görög, szerb, román táncegyüttesek, zenekarok és gyermekcsoportok.
Az idei fesztiválsorozatban az ősz folyamán meghirdették a Balkán Hangja Fotópályázatot, mely az idei esemény egyik újdonsága. Olyan képekkel lehetett nevezni, melyek valamilyen formában visszatükrözik a balkáni hangulatot, a balkáni kulturális világ sokszínűségét, a balkáni kisebbségek életét, helyzetét, hagyományát, kultúráját. A pályázat nyertes fotóit a rendezvény ideje alatt megtekinthetők az Ifjúsági Házban.


Kapcsolódó írásunk:

Mától Ludas Fesztivál

 

 







A cikk tulajdonosa: CSABANET - Békés Megye Kulturális Portálja - ARCHÍVUM
http://www.csabanetarchivum.hu

A cikk webcíme:
http://www.csabanetarchivum.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1533