Tovább tart nyitva a Leonardo - kiállítás
Dátum: 2007. október 9, kedd
Téma: Kitekintő_aaa



Két héttel tovább tekinthető meg a da Vinci-kiállítás: ez a legvégső határidő. A rendkívüli érdeklődés miatt meghosszabbítja – eddigi tízórás – nyitva tartását a debreceni MODEM.  A tumultus elkerülésére  a szervezők továbbra is a jegyelővételt ajánlják.




Folyamatosan nő Az igazi da Vinci című kiállítás iránt az érdeklődés. A már több mint 80 ezer látogatóval büszkélkedhető tárlatra főként hétvégén tudnak nehezen bejutni azok, akik a helyszínen szeretnének jegyet váltani: az elmúlt szombaton akadtak olyanok, akik öt és fél órát kényszerültek várakozni. Ezt a Modem vezetése elfogadhatatlanul hosszú időnek tartja, ugyanakkor az egy időben benntartózkodók maximális létszámát nem kívánják megemelni.

 

Hétfőn is nyitva

 

Megnöveli a kiállítás nyitva tartását a művészeti központ – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Gulyás Gábor, a MODEM igazgatója. Szombaton és vasárnap hatvan perccel korábban, kilenc órakor kezdhetik el a látogatást az érdeklődők. Erre az idősávra nem ad el elővételben jegyet MODEM, ezért akik a helyszínen szeretnének belépőt váltani, azoknak érdemes ekkor érkezni.

Ám továbbra is javasolják a szervezők, hogy a vendégek – ha tehetik – vegyék meg előre a belépőt. Ezt a helyszínen kívül a Ticket Express jegyirodáiban, vagy internetes vásárlással a www.jegymester.hu honlapon is megtehetik. Ez esetben nem kell sorban állniuk. Arra is felhívják a figyelmet, hogy Az igazi da Vinci-kiállítás a hét minden napján, így hétfőn is látogathatja a nagyközönség, valamint a hét minden napján reggel 10 és este 20 óra között csütörtök kivételével, amikor déltől éjfélig jöhetnek be a vendégek.

Az iskolás csoportok pedig ezen kívül is kapnak újabb idősávot.

 

Sulisáv, csak iskoláknak

 

A tumultus egyik oka, hogy folyamatosan, rengeteg iskolai csoport érkezik a MODEM-be. Az elmúlt héten is egyre többen jöttek, s még többen jelentkeztek be előre tárlatvezetésre vagy múzeumpedagógiai kíséretre. Számukra két órával hamarabb kinyit a tárlat hétfőn, kedden, szerdán és pénteken, s ebben az úgynevezett sulisávban csak az előre bejelentett iskolai csoportok nézhetik meg a kiállítást. Azok a csapatok, akik ezt a lehetőséget választják, a látogatás után kapnak egy hatezer forintot érő gyermekkatalógust és egy társasjátékot. A sulisáv október 10-étől, szerdától indul.

 

November végéig

 

Több hetes egyeztetések után sikerült két héttel meghosszabbítania a Modemnek a tárlat idejét: november 16. helyett így november 30-ig tekinthető meg Az igazi da Vinci. Ez a legvégső határidő, egy nappal sem maradhat tovább a kiállítás, mert azt megalkotói továbbviszik újabb helyszínére, New Yorkba. A Modemben pedig december 13-án megnyílik Bukta Imre első nagy retrospektív kiállítása – amelyen a művészeti központ munkatársai már javában dolgoznak.

 

 







A cikk tulajdonosa: CSABANET - Békés Megye Kulturális Portálja - ARCHÍVUM
http://www.csabanetarchivum.hu

A cikk webcíme:
http://www.csabanetarchivum.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1770