PÁLYÁZATOK
Dátum: 2007. október 11, csütörtök
Téma: NAPRAFORGÓ



AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁGA ÉS A NŐK LAPJA A SANOMA BUDAPEST ZRT. támogatásával pályázatot hirdet „AZ ÖRÖM A TIED!” – címmel olyan közösségek számára, amelyek gyermekekkel, gyermekekért tevékenykedve azt szolgálják, hogy a hétköznapi nehézségektől, a családi konfliktusok terheitől érintettek is átélhessék gyermekségüket felszabadultan, boldogan.



 

Pályázati feltételek:

  • Olyan gyermekcsoportok vagy civilszervezetek jelentkezését várjuk, amelyeknek célja, hogy az abban tevékenykedők a játék, az alkotás, a szabadság élményét éljék át.
  • A csoportot irányító felnőtt közreműködő tevékenységét társadalmi munkában lássa el, azért díjazásban nem részesülhet.
  • A pályázatban résztvevő gyermekek átlagéletkora a 15 évet nem haladhatja meg.
  • A pályázatok elbírálása során előnyben részesülnek azok a közösségek, amelyek kistelepüléseken élők vagy hátrányos helyzetben lévő gyermekek érdekeit képviselik.

A pályázathoz szükséges adatok:

  • A gyermekálom bemutatása, az elérni kívánt célkitűzés összefoglalása (1000 karakter)
  • A tevékenységben részt vevő gyermekek száma, életkora
  • A pályázó megnevezése, adószáma (ha van), számlavezető pénzintézet, postai címe, pályázatért felelős személy neve, e-mail címe, telefonszáma 
  • A pályázaton elnyerhető jutalom minimum 250 000 forint, maximum 500 000 forint.
    Az első értékelésre kerülő pályázatok beküldésének határideje: 2007. október 30.

    Cím: Nők Lapja – UNICEF „Az öröm a tiéd!” 1554 Budapest Pf.: 35, e-mail cím:

nl-unicef.palyazat@sanomabp.hu

(forrás: www.nlc.hu)


 

A MAGYAR TELEKOM NYRT. 2007-ben folytatja a már két éve nagy sikerrel bevezetett ingyenes Internetes Oktatási Programját. A program részeként az Internetet kezdő és haladó szinten használók számára helyszínen megtartott, ingyenes oktatásokat kíván tartani.

A pályázat célja
- Fejlettebb számítástechnikai és Internet felhasználási kultúra meghonosítása és elterjesztése
- Az internet adta lehetőségek megismertetése, megkedveltetése
- A távoktatás, távmunka lehetőségének mentális előkészítése
- Az ADSL elterjedésének és ismertségének támogatása

A pályázók köre:
A pályázatokon önkormányzati, egyházi és nonprofit intézmények, szervezetek (pl. iskolák, óvodák, alapítványok, egyesületek) vehetnek részt.

A pályázat beküldése
A pályázatot mindig a következő képzési ciklus előtti hónap 15-éig lehet benyújtani.
Ciklus azonosítója: 5; Ciklus kezdete: 2007.11.01.; Ciklus vége: 2007.12.31.; Beadási határidő: 2007.10.15.
A kitöltött pályázati adatlapot faxon az alábbi számra lehet eljuttatni: (1) 431-1691.
Postai úton a következő címre kell beküldeni: Magyar Telekom Képzési és Tudásmenedzsment Igazgatóság, 1541 Budapest (a borítékra írják rá: "Ingyenes Internetes Oktatási Program" pályázat).

(forrás: www.pafi.hu)


 

A MAGYAR TELEKOM NYRT. pályázati felhívása a fizikai környezetért:

A vállalat célja a fizikai környezet megóvása, fejlesztése érdekében kezdeményezett programok támogatása. Ezen belül a támogatásra jelölt (magyarországi) cél lehet hazai természeti érték - állat és növényfajok, élőhelyek - megóvását célzó program civilizációs károkat kompenzáló - pl. zöldterületek fejlesztését, közlekedési alternatívát közvetve vagy közvetetten biztosító, társadalmi szemléletformáló, klímavédelmet célzó stb. - program, megoldás egyedi hulladék felhasználás, kreatív újrahasznosítás

Pályázatot nyújthatnak be a támogatásra pályázó projekt megvalósításában közvetlenül érintett, Magyarországon bejegyzett és működő társadalmi szervezetek, közhasznú társaságok, alapítványok, egyesületek.

A pályázaton 20 millió forint adomány kerül felosztásra.
Pályázónak rendelkeznie kell a projekt megvalósításhoz szükséges összeg 30 százalékával.

A pályázat beérkezésének határideje 2007. október 26.
A pályázat elbírálásának időpontja: 2007. november 14.
Pályázni kizárólag a Magyar Telekom honlapjáról (http://www.magyartelekom.hu) letölthető pályázati adatlappal és az abban foglalt mellékletek megküldésével lehet.

 

(forrás: www.pafi.hu)


 

AZ ENTERNET 2001 KFT. pályázatot hirdet Internet terminálok telepítésének támogatására közoktatási intézményekben.

A támogatás célja, hogy lehetővé tegye az Internethez való hozzáférést az eddig elzárt csoportok számára is.

Pályázhat közoktatási intézmény fenntartója:
- helyi önkormányzat, helyi kisebbségi önkormányzat, illetve ezek társulása,
- egyesület,
- egyház,
- alapítvány,
- közhasznú társaság
A támogatás mértéke: az összes elszámolható költség maximum 50%-a.
A támogatás maximális összege 1.000.000 Ft.
A pályázatok benyújtása: 2007. november 15-ig minden hónap 15-ik napjáig.

A pályázat beadása kizárólag ajánlott küldeményként postai úton történhet. A pályázati adatlapot fűzve egy eredeti példányban és CD lemezen kell beadni.
A postai beadási cím: Metodus Kft. 1112 Budapest, Csenger u. 11.
A pályázati csomagra írják rá: "Internet terminálok telepítésének támogatása közoktatási intézményekben".

 

(forrás: www.enternet.hu)


 

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS A MAGYARORSZÁGI CIGÁNYOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY pályázatot hirdet roma magánszemélyeket érintő, veszélyeztető lakhatási és szociális krízishelyzet elhárításának és megoldásának részbeni támogatására.

A pályázók köre:
- cigány kisebbségi önkormányzatok,
- jogi személyiséggel rendelkező cigány társadalmi szervezetek, egyesületek, alapítványok, melyeknek alapító okiratában nevesítve van a roma közösségek érdekében végzett tevékenység.

Az elbírálás ideje: folyamatosan a 30 millió forint keretösszeg erejéig.
A 2007. évre érvényes pályázati felhívás és adatlap átvehető a Közalapítvány irodájában (1091 Budapest, Üllői u. 47-49. Tel.: 455-9030, Fax: 455-9038.), valamint letölthető a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány honlapján: http://www.macika.hu
A pályázatot 1 példányban a szükséges adatlapon, a mellékletekkel együtt a Közalapítvány címére kell beküldeni: 1091 Budapest, Üllői út 47-49.

 

(forrás: www.pafi.hu  www.macika.hu )


 

A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM pályázatot hirdet az e-Magyarország Pontok támogatására.

 

A pályázat célja:
Az e-Magyarország Pontok támogatásának célja, hogy az ország egész területén működjenek az állampolgárok számára könnyen elérhető, azonos minőségben szolgáltató, többfunkciós (integrált), nyilvános közösségi (Többfunkciós (integrált) közösségi tér: többfajta közösségi szolgáltatást nyújtó szervezet, hely (oktatások, klubrendezvények, szociális és közösségi tevékenységek, szakkörök, könyvtár, info-kommunikációs stb.)) internet-hozzáférési és szolgáltató pontok szakképzett tanácsadók jelenlétével.

A pályázat célcsoportja:

Az e-Magyarország 2.0 Program olyan szervezetek támogatását célozza, amelyek a program által egy egységes rendszerhez csatlakozva segítik az internet alapú elektronikus ügyintézést és tágabb értelemben véve is az elektronikus kultúra és alkalmazások használatának terjedését.

Azon szervezetek pályázhatnak, amelyek:
- önkormányzatok (illetve azok fenntartásában működnek)
- társadalmi szervezetek

-   alapítványok

-   közhasznú társaságok vagy 2007. július 1. után alapított nonprofit gazdasági társaságok

-   kamarák

 

A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje:
A pályázat kizárólag a pályázati adatlapon nyújtható be. Az adatlap sem tartalmában, sem alakjában nem változtatható. A pályázati dokumentáció elérhető az e-Magyarország honlapján (http://www.emagyarorszag.hu).

A pályázatot 3 példányban a következő címre kell beküldeni:
Közreműködő Szervezet: NT Nemzetközi Technológiai Kht.
GKM eMagyarország 2.0 Program
Kódszám: eMOP 2.0-2007
1398 Budapest, Pf. 570
e-mail: emagyarorszag@ntkht.hu

A pályázatok benyújtása: 2007. szeptember 04-től  2007. október 15 -ig
Kapcsolattartás, információkérés:
A pályázattal kapcsolatban felmerülő kérdésekre az NT Kht. által üzemeltetett Ügyfélszolgálat ad felvilágosítást, mely a 06-1-479-9000 vagy a 06-1-413-0157 telefonszámokon, hétfőtől csütörtökig 09:00-16:00, pénteken 09:00 - 14:00 között hívható. Továbbá információ kérhető az emagyarorszag@ntkht.hu e-mail címen vagy a 1398 Budapest, Pf. 570 levelezési címen. A pályázati kiírással kapcsolatban segítséget talál még a http://www.emagyarorszag.hu honlapon is.

 

(forrás: www.pafi.hu   www.emagyarorszag.hu )


 

A MAHOLNAP „KÖNYVTÁMASZ  2007” PÁLYÁZATA

 

 A pályázat célja: hátrányos helyzetű közösségeket és egyéneket támogató nonprofit szervezetek könyvtárainak kialakítása, bővítése, kulturális és szabadidős programjainak támogatása.

 

A teljes adomány összértéke: 30. 000. 000 Ft

A megpályázható könyvadomány jellege: gyermek és ifjúsági irodalom, szépirodalom, gyermek és ifjúsági ismeretterjesztés, egyéb ismeretterjesztés, szórakoztató irodalom, hitéleti könyvek

 

A pályázaton való részvétel feltételei:

Magyarországon bejegyzett non-profit, nem-kormányzati (alapítvány, egyesület) szervezet;

a pályázó hátrányos helyzetű csoportok, egyének támogatásával foglalkozik;

a pályázó szervezet kis helyi közösségi kezdeményezésre épül;

nem költségvetési intézmény támogatására jött létre;

 

A pályázatok benyújtásának módja és határideje:

Beadási határidő: 2007. október 31.

A pályázatokat három példányban (egy eredeti és két másolati példányban) magyar nyelven, postai úton kell eljuttatni a következő címre:

Maholnap Magyar Jóléti Alapítvány, 1410 Budapest; Pf.: 183.

 

 A pályázattal kapcsolatban további információ kérhető a 06-1-321-2447-es vagy a 06-20-359-7557-es telefonszámon, illetve a maholnap@t-online.hu e-mail címen

 

(forrás: www.nonprofit.hu)


 

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület, a Békés Megyei IBSEN Kht., a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége

meghirdeti

 

A  „vendégváró hagyomány” országos konferenciát és a

hozzá kapcsolódó pályázatokat

Célja: bemutatkozási és tanácskozási lehetőség biztosítása az országban tevékenykedő népi kézműves alkotók, alkotóközösségek és azok menedzserei számára.

 

I. pályázatok

A pályázatok célja, hogy bemutassa a népi a kézművesség és a népművészeti hagyomány sajátos értékeit, amely gazdagíthatja a magyarországi idegenforgalmi kínálatot.

 

  1. Emblémák, ajándéktárgyak, amelyek leginkább kifejezik a település, vagy a néprajzi kistáj, vagy a kistérség, vagy a megye, esetleg a néprajzi nagy tájegység vagy a régió népi kézműves hagyományait.
  2. A település, vagy a néprajzi kistáj, vagy a kistérség, vagy a megye, esetleg a néprajzi nagy tájegység vagy a régió népi gasztronómiájához kapcsolódó helyi hagyományokban gyökerező népi kézműves tárgyak, vagy tárgyegyüttesek elkészítése.
  3. Projektpályázat, amelynek a lényege, hogy a település, vagy a néprajzi kistáj, vagy a kistérség, vagy a megye, esetleg a néprajzi nagy tájegység vagy a régió népi hagyományai, szokásai, tárgyi és szellemi népművészete hogyan tud komplex idegenforgalmi szolgáltatássá válni. A projektpályázattól azt várjuk, hogy új megközelítéseket, új komplex tartalmakat és formákat jelenítenek meg.

 

Az első két témakörben a pályamunkák minden szakágban készíthetők (hímzés, szövés, csipke, baba, ékszer, faragás, fazekasság, bőrművesség, fémművesség, szálasanyag - gyékény, csuhé, szalma, vessző – mézeskalács, tojás, játék).

A harmadik témakörben írásos anyagot várunk, amely vázlatosan, vagy részleteiben tartalmazza a projektet. 

 

A pályázatokkal kapcsolatos tudnivalók

-         Az országos zsűri által elfogadott pályamunkák szakáganként elismerésben részesülnek, s kiállításra kerülnek a konferencia időtartama alatt

-         A pályázati anyagokat (az első két témakörben alkotónként maximum 10 db, a harmadik témakörben maximum 5 db) 2007. október 12-19. között kérjük beküldeni, vagy eljuttatni a Békés Megyei Népművészeti Egyesület (5600 Békéscsaba, Orosházi út 32.) részére

-         A pályázati kiállítás időpontja: 2007. november 17-18.

-         A beküldött pályamunkákat – függetlenül, hogy kiállításon szerepelt vagy sem – 2007. november 18-án a konferencia befejezésekor visszaadjuk, a 3. témakör pályázataiból kiadványt tervezünk megjelentetni a szerzők hozzájárulásával.

 

 

II.  Konferencia

A kétnapos tanácskozás keretében a résztvevők előadásokat, korreferátumokat hallgatnak meg az idegenforgalom és a népi kézművesség kapcsolatáról, továbbá a zsűriben és a konferencián résztvevő szakemberek közösen vitatják meg a pályázatra beküldött alkotásokat.

Tervezett témakörök:

-         Emblémák, ajándéktárgyak, mint esztétikum

-         Emblémák, ajándéktárgyak üzenete

-         Települések, tájak, térségek egyedisége

-         Települések, tájak, térségek gasztronómiai különbözőségei

-         A népi gasztronómiához kapcsolódó népi kézműves tárgyak

-         A népszokások, hagyományok, tárgyi és szellemi népművészet jelentősége az idegenforgalomban

-         Települések, tájak, térségek népszokásai, hagyományai, tárgyi és szellemi népművészet komplex szolgáltatási lehetőségei az idegenforgalomban

-         Díjnyertes projektpályázatok megismerése

A konferencia részvételi díja maximum 10.000 Ft, amely a szállás és étkezés költségét tartalmazza .

 

Kérjük, hogy felhívásunkat juttassa el az Ön által ismert népi kézműveseknek, illetve a népi kézművességet menedzselőknek!

 

Információ: Békés Megyei Népművészeti Egyesület, Pál Miklósné 5600 Békéscsaba, Orosházi út 32.,Tf.: 66/442 122, e-mail: )


 

AZ ÖKOTÁRS ALAPÍTVÁNY A MOL-lal együttműködve 2 fordulós programot (ZÖLDÖVEZET PROGRAM 2007) hirdet közösségi funkciójú zöld területek létesítésére, fejlesztésére és rehabilitációjára. A pályázaton Magyarországon bejegyzett civil szervezetek vehetnek részt, iskolákkal illetve iskolai csoportokkal együttműködve a MOL tevékenységi területe által érintett településekről. Pályázni lehet közpark, pihenőpark, játszótér, iskolapark környezetbarát módszerekkel történő létesítésére és rehabilitációjára közösségi akció keretében, közösségi használat céljából.

 

A pályázat kétfordulós:

 

I. Első lépésként a pályázónak az érintett helyi közösséggel (szomszédok, helyi civil szervezetek - népdalkör, szakkörök stb. - iskola, önkormányzat kertésze stb.) tervet kell készítenie a kiszemelt terület létrehozására, fejlesztésére, rehabilitációjára. Ehhez ötletpályázatot kell beadni.

 

II. Az ötletpályázat nyertesei lebonyolítják a közös tervezési folyamatot, és az ennek eredményeként született részletes tervek alapján nyújthatnak be pályázatot, az alábbi útmutató szerint. A II. fordulóban az alábbi tevékenységek támogatására lehet pályázni:

  • növény ültetés (őshonos fák, cserjék, lágyszárú évelő növények, gyepesítés);
  • közterület takarítása (pl.: tisztítási feladatok, szemétgyűjtés, szobortakarítás);
  • szeméttárolók létesítése, festése;
  • szelektív hulladéktárolók létesítése (kizárólag olyan településeken, ahol működő szolgáltatás van szelektív hulladék begyűjtésére);
  • közterületen lévő köztéri elemek (játszótér, biciklitároló, padok, asztalok, sporteszközök, pihenést szolgáló létesítmények, szobrok) felújítása természetes anyagokkal, környezetbarát módon (pl. festés);
  • közterületen lévő köztéri elemek (biciklitároló, padok, asztalok, sporteszközök, pihenést szolgáló létesítmények, szobrok) létesítése természetes, környezetkímélő anyagok felhasználásával.

 

 

Támogatást kizárólag az alábbi tevékenységekre, eszközökre lehet kérni:

·        tervezési folyamat költségei (kommunikáció, papír, írószer, stb. max. 20 000 Ft);

·        növények, festékek (köztéri elemekhez);

·        takarítóeszközök, szerszámok (gereblye, ásó, hulladékgyűjtő zsák stb.);

·        takarítószerek (tisztítási, takarítási feladatok);

·        hulladékgyűjtő edények (szeméttárolók / szelektív gyűjtőedények);

·        alapanyag a felsorolt köztéri elemek készítésére;

·        szállítás;

·        humusz, alginit stb.;

·        a tevékenységben résztvevő önkéntesek frissítői (max. az összköltségvetés 10 százalékának erejéig).

 

Kizárólag játszótérépítésre és köztéri elemek beszerzésére irányuló pályázatok nem támogathatók!

 

A II. fordulós pályázat mellékleteként az alábbi dokumentumokat kell benyújtani (ezek hiánya esetén a pályázat azonnal elutasításra kerül):

-                                 fénykép és térkép a pályázatban szereplő tevékenység helyszínéről (jpeg, gif, png);

-                                 a terület tulajdonosának beleegyező nyilatkozata, illetve ajánlólevél és részvételi szándéknyilatkozat a helyi önkormányzattól és/vagy az iskolától;

-                                 nyilatkozat az önrészről;

-                                 pályázatban szereplő tevékenység során felhasznált termékek listája árajánlattal.

 

Az 1. fordulós pályázatok (ötletpályázatok) beérkezési határideje: 2007. október 26. péntek

Eredményhirdetés: 2007. november 16.

 

A 2. fordulós pályázatok beérkezési határideje: 2008. január 21.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2008. március 7-én kerül sor.

 

Pályázatát a zo2007@okotars.hu mail címre Zo2007. I. fordulo – szervezet neve (pl. ZO 2007. I. fordulo – Harangvirag Egyesulet) címmel küldje!

 

További információ: Temesvári Szilvia (programvezető)

Tel.: 1/411-3511 ; e-mail: zo2007@okotars.hu

 

(forrás: www.okotars.hu)

 

 







A cikk tulajdonosa: CSABANET - Békés Megye Kulturális Portálja - ARCHÍVUM
http://www.csabanetarchivum.hu

A cikk webcíme:
http://www.csabanetarchivum.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1776