Péterfy Bori & Love Band
Dátum: 2007. október 14, vasárnap
Téma: Bemutatkozunk



"Nézz mélyen a szemebe / Tedd a kezed a farzsebemba / Hajolj bele a hajamba / Dúdold bele, hogy La Bamba" – ezzel a farzsebes dallal, s mellette tíz új, szeszélyes, ravasz, szókimondó, ellenállhatatlan, szenvedélyes számot felvonultatva október 15-én jelenik meg Péterfy Bori első szólóalbuma. Élőben pedig október 27-én, az A38-on megrendezett lemezbemutató koncerten hallhatók majd az új számok.



A színész-énekesnő 2000 óta tagja a Schilling Árpád vezette Krétakör színháznak, korábban az Avisura Színházi Társaságban, Pintér Béla társulatában és filmekben is játszott - mindezek mellett a rockandroll éppoly fontos része életének, mint a színház: a 2007 tavaszán feloszlott Amorf Ördögök zenekar mellett a még mindig aktív KrétakörSzínészTáncZenekar énekesnője. Október közepén, a Megadó Kiadó gondozásában jelenik meg első szólóanyaga, amelyen a számokat részben a volt anyazenekar alapítói (Tövisházi Ambrus és Tariska Szabolcs), részben pedig a Kispál és a Borz és Kiscsillag zenekarok szövegíró-frontember-gitárosa, Lovasi András szerezte.

 

Péterfy Bori és kísérete, (az ex-Amorf Ördögök tagjaiból verbuvált) Love Band tagjai a régebbi lemezeiknél jóval sűrűbb és energikusabb anyagot készítettek, amelyen felszabadultan játszanak a rockzene történetének kliséivel. Bori szólólemeze nemcsak virtuózan eklektikus, stiláris keverék (Tövisházi Ambrus zenei producer és zeneszerző keze munkája), de múltidéző költészet (Tariska Szabolcs dalszövegei) és a világ aktuális állapotát bemutató, szuperéles fénykép is (Lovasi András dalai).

 

A Love Band tagjai (Drapos Gergely - basszusgitár, Mészáros Ádám - gitár, Laskai Viktor - dob, Pápai István - timbales, bongo, zizi, Tövisházi Ambrus - billentyűs hangszerek) csuklóból, erőlködés nélkül játszanak diszkót, ős-beatzenét, militáns rockot, mutáns reggae-t és pszichedelikus popot. Bori pedig lazán cserélgeti a szerepeit: sokszor ellenállhatatlan dizőz, néha vérszívó vámpír, máskor meg érzékeny, friss szerelmes tinilány. Mindez mégsem kiszámítható színésznői rutinból jön: lemezen és koncertszínpadon ő igazi popdíva.

 

A Petőfi Rádió játszási listáját vezető nyári sláger, a Hajolj bele a hajamba című dal már most, október 15-től pedig a teljes album letölthető a dalok.hu oldalról. A farzsebes dalból készített videóklip pedig még az idén, várhatóan a magyar nyelvű Music Television műsorán is szerepelni fog.

 

Lemezbemutató koncert lesz: az A38 hajón, október 27-én, este 22 órától.

 

Az évben Budapesten ezen kívül már csak egyszer játszik Péterfy Bori és zenekara: a Trafó színháztermében megrendezett, különleges koncerten, 2007. december 27-én, este 20 órától.

 

Belehallgatás az új lemez számaiba Péterfy Bori & Love Band MySpace oldalán:

http://www.myspace.com/peterfybori

 

 







A cikk tulajdonosa: CSABANET - Békés Megye Kulturális Portálja - ARCHÍVUM
http://www.csabanetarchivum.hu

A cikk webcíme:
http://www.csabanetarchivum.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1777