Advent a Dóm téren
Dátum: 2007. október 16, kedd
Téma: Csemegéző - Ajánló



Az Ördögszekér és partnerei az idén is ünnepi hangulatot varázsolnak a szegedi Dóm térre: november 30-án fellobbannak a máglyák, kigyúlnak az adventi gyertyák az óriás koszorún, forralt bor illata keveredik a kenyérlángoséval, mesteremberek kínálják portékáikat, betlehemezők járnak-kelnek a vendégek között.



Az adventi időszakban a professzionális produkciók mellett ismét bemutatkozási lehetőséget kínálunk iskolai és óvodai csoportoknak Szegeden a Dóm téri Adventen. Várjuk szegedi, és Szeged környéki általános- és középiskolák, valamint óvodák, művelődési házak művészeti csoportjait (kórus, diákszínpad, tánccsoport, stb.) jelenkezését. Örömmel vesszük, ha az ünnepkörhöz kapcsolódó produkciót mutatnak be.

 

Újra megépítjük a különleges, meghitt hangulatú bálaszínházat, de a nagyobb léptékű produkciók kikerülhetnek a dóm előtti nagyszínpadra, vagy a dóm-lépcső előtti nyitott térre is.

 

Amennyiben Önöknél, vagy ismeretségi körükben működik művészeti csoport, kérjük, értesítse őket felhívásunkról!

 

Végül engedje meg, hogy további javaslattal éljünk: a vásár, a Dóm tér adventi hangulata méltó helyszíne lehet egy meghitt intézményi ünnepnek. Ha munkatársaival, tanítványaival itt rendez karácsonyi, vagy mikulásünnepet, vendégei maradandó élménnyel gazdagodnak. Előzetes egyeztetés után iskoláknak és óvodáknak térítésmentesen kínáljuk a szalmaszínházat.

 

Kérdéseikkel és jelentkezésükkel keressék Kémeri Attila programfelelőst:

mobil:  30 / 264 5324
tel: 62 /543 135
fax:  62 /543 136
drótposta:  rampai@ordogszeker.hu
skype:  kemeria
www.domter.hu

 

Közreműködőként, és vendégként is szívesen látjuk Önt, munkatársait, tanítványait és szeretteit 2007. november 30. és december 23. között ! 

Legyenek részesei Önök is a régió legszínvonalasabb adventi rendezvényének!

Lelkesedésükkel és tehetségükkel hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a szegedi Dóm térre az idei advent idején is a jókedv és meghittség költözzön.

 

Szegeden, 2007. október 16-án

 

Mocselini Rudolf
ügyvezető

 

 







A cikk tulajdonosa: CSABANET - Békés Megye Kulturális Portálja - ARCHÍVUM
http://www.csabanetarchivum.hu

A cikk webcíme:
http://www.csabanetarchivum.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1779