Összefogtak a mesterségek megőrzéséért
Dátum: 2008. november 22, szombat
Téma: Tallózó



A népi kismesterségek fennmaradásáért rendeztek konferenciát szombaton, a békéscsabai kézműves szakiskolában. Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke a rendezvény főszervezője is.



- A konferencia címe azt sejteti: veszélyben vannak a népi mesterségek. Mi ennek az oka? - 1950 körül az akkori politika tulajdonképpen megszüntette a népi kézművességet, mondván, hogy nincs rá szükség, helyét átveszi az ipari nagytermelés. A 60-as évek végén az értelmiségi réteg egy köre újraélesztette a hagyományokat, felismerve azt, hogy ennek a sajátos, a népi motívumokat őrző kultúrának nem szabad elvesznie. Ekkor indult el a népművészeti mozgalom, mely egyre szélesedett. 1993-ra sikerült elérni, hogy államilag elismert formában, OKJ-s szakmaként oktassák a népi kismesterségeket. Ma sajnos stagnál, illetve csökken az ilyen képzések száma. - Melyek a legaggasztóbb jelek? - Iskolák zárnak be, távoznak az oktatók. A tananyagból hiányzik a népművészet, néprajz, megszűntek a szakkörök, alig van utánpótlás. - Kik keresik a megoldást a konferencián a népi mesterségek megmentésére? - A rendezvényt szervező Ipartestületek Országos Szövetsége, a Hagyományok Háza, népművészeti egyesületek képviselői, maguk a szakmák művelői, de az oktatási intézmények vezetői és pedagógusai is eljöttek. G. E.

Forrás: B.M.Hírlap

 







A cikk tulajdonosa: CSABANET - Békés Megye Kulturális Portálja - ARCHÍVUM
http://www.csabanetarchivum.hu

A cikk webcíme:
http://www.csabanetarchivum.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1831