CSABANET - Békés Megye Kulturális Portálja - ARCHÍVUM

dráma - 106 perc

Dér András egy múltja, jelene és jövője vesztett lány sorsának tükrében a drogproblémát veszi nagyító alá. A Kanyaron túl történetvezetés tekintetében nem szolgál komolyabb meglepetésekkel, a vizualitás frontján viszont számos eredetibbnek tetsző megoldással rukkol elő.

A külföldi trendeket csak ritkán követő kortárs hazai film újabban mind gyakrabban fordul a Nyugat-Európában és az Államokban a fősodron kívüli alkotók körében slágernek számító drogtematika felé. A honi rendezők ez irányú érdeklődését persze nem is igazán a hasonló témája külföldi mozgóképek motiválják, inkább a probléma globálissá válása: a drogkérdés mostanra a mindennapokat gúzsba kötő üggyé nőtt nálunk is.

A Kanyaron túl fókuszában egy múltja, jelene és jövője vesztett drogos lány áll, aki hasonló státuszú barátja és az életét az anyagosok megváltására feltett pap között vergődve keresi a kiutat zsákutcába futott életéből. Pontosabban: nem is keresi, nem világos, miként is áll a detoxikáció aktusához, valóban akarja-e vagy sem a megtisztulást. A film – az amúgy itt-ott megbicsakló dramaturgia legjobban kidolgozott eleme éppen ez – végig homályban hagyja a kérdést: Szilvia indítékaival kapcsolatban a legutolsó pillanatig feltevésekre vagyunk utalva, és ez így van jól, a probléma terítése felettébb életszagú. A cselekmény más vonatkozásaiban többé-kevésbé ismert modulokkal dolgozik, a konfliktusok egy része előre megjósolható, a tanulság tálcán kínálja magát, ezekért a sutább megoldásokért viszont kárpótolja a nézőt a film minden ízében átgondolt, az első beállítástól az utolsóig kézikamerával rögzített képi világa. Az anyag rabságának rettenetéről tudósító jelenetek végig erősen szűrőzve kerülnek vászonra, egy kifakult, beteg miliő képét szuggerálva, hogy aztán a megváltást ígérő epizódokban a rémmese pazar színekben játszó örömmozivá alakuljon át. A megváltás azonban – hiába várnánk – nem érkezik el, a történet szükségszerűen torkoll tragédiába. Noha Dér Andrásnak itt-ott a körmére ég a film – a zene használata nem konzekvens, a ki nem mondott tanulság inkább közhelyízű, mintsem megfontolandó –, a Kanyaron túl mégis egy ihletett kísérlet beszélni arról a problématömegről, amiről – egyre inkább úgy fest – nem vagy csak nagyon nehezen lehet.