RÁDIÓ ?C? - A Városunk Gyomaendrőd írása
Dátum: 2003. május 6, kedd
Téma: Tallózó



?Nem rég történt, még a tanév elején, amikor a ?C? kollégiumba beköltöztek a régi lakók ? a volt elsősök és végzősök. Kitaláltuk Imre Tibor kollégával, hogy adjunk feladatokat a fiúknak. Nevezzünk ki programfelelősöket, mint szabadidős, tisztasági. Talán így jön valami ötlet, ami segítheti a Bajcsy úton eltöltendő szürke hétköznapokat.?

Természetesen nem ment ez zökkenőmentesen. A program megszervezésére megbíztuk Takács Zoltán 10.D. és Gecser József 13. kollégistát. Felkértük a többi kollégistát is, hogy gondolkozzanak a bevezethető programokon. Takács Zoltán és Gecser József hamarosan előálltak a kollégiumi rádió gondolatával. Örültünk a gondolatnak, de tudtuk, hogy ez nem lesz könnyű feladat, és nem lesz olcsó a megvalósítás. A gondolatokat tettek követték. Megkerestük a kollégium vezetőjét Varczába Éva tanárnőt, akit megkapott a gondolat, így került a program az igazgató úr elé, Gubucz Józsefhez, aki szintén támogatásáról biztosította a megálmodókat. Ungvölgyi tanár úr szerint innen az események felgyorsultak. Először is segítség kellett a költségvetés műszaki és gazdasági elkészítéséhez. Ebben a munkában segített Erdei úr. A műszerek kiválasztásában segített Cserháti tanár úr. A stúdió kialakítását, az épületen belüli rendbe tételét a diákok vállalták. A megvalósításhoz szükséges pénzt részben pályázati úton, részben az iskola költségvetése biztosította.
Így valósulhatott meg egy jó gondolat, közös akarattal, összefogással, amely példaként szolgálhat nemcsak a többi kollégistának, hanem nagyobb, távlatokban is.
Ungvölgyi János tanár ezen gondolatok jegyéban adta át a stúdiót Gubucz igazgató úrnak, aki a nemzetiszínű szalag átvágásával megnyitotta a Rádió C stúdiót, ahonnan a felhangzó zene a jelenlévőket nagy örömmel töltötte el, nemcsak a kollégium C lakóit, hanem mindenkit, aki hallhatta.
Az álmok valóra váltóinak szerkesztőségünk is szívből gratulál.

Vaszkó András







A cikk tulajdonosa: CSABANET - Békés Megye Kulturális Portálja - ARCHÍVUM
http://www.csabanetarchivum.hu

A cikk webcíme:
http://www.csabanetarchivum.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=527