PÁLYÁZATOK
Dátum: 2003. május 26, hétfő
Téma: NAPRAFORGÓ



Amerikai Kereskedelmi Kamara Alapítvány pályázata (AmCham Alapítvány)
Gyermekekkel foglalkozó szervezetek számára megsegítő program

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara Alapítvány (AmCham Alapítvány) nyílt, országos pályázatot hirdet 0-16 éves gyermekekkel foglalkozó szervezetek számára annak a megsegítő programnak a keretében, amelyet az Amerikai Kereskedelmi Kamara tagjai immáron 14 éve a Hálaadás Napja alkalmából támogatnak. A Hálaadás Nap egy vallásoktól független amerikai ünnep, melynek során magánszemélyek, cégek összefognak és próbálnak segíteni a náluk kevésbé szerencsés sorsú embereken.



Az Alapítvány cél szerinti tevékenysége a társadalmi vagy egészségi helyzetükből adódóan tartósan, vagy váratlan esemény miatt ideiglenesen támogatásra, segítségre szorulók, kizárólag 0-16 éves gyerekek, illetve az érintetteket ellátó vagy segítő intézmények illetve szervezetek pártfogása, valamint anyagi és tárgyi eszközökkel való támogatása.

Az Alapítvány 2003 nyarán meghirdetett pályázati programja a következő:

Az amerikai Hálaadás Nap alkalmából adományátadás az arra rászoruló gyermekekkel foglalkozó szervezetek részére.

A program célja:

A Hálaadás Napi adományokkal a kiválasztott szervezet(ek) olyan konkrét céljait támogatjuk, melyek

? segítséget nyújtanak - különösen fenyegetett társadalmi helyzetben -, nehéz helyzetű családokban vagy családotthonokban nevelt gyermekek életkörülményeinek tartós javításához

? ápolásra szoruló, beteg vagy fogyatékos gyermekeket látnak el

? nehéz helyzetben lévő, társadalmilag elszigetelt gyermekeket/családokat segítenek.

Ezeken a célokon belül különösen fontosnak tartjuk:

? Az adott térségben ellátatlan célcsoportoknak szóló programokat,

? Az életminőség érzékelhető javítását célzó szolgáltatásokat,

? A preventív, innovatív, kreatív programok és szolgáltatásokat,

? Az ország elmaradott régióiban működő programokat.

A támogatás formája

A támogatás formája vissza nem térítendő pénzbeni és/vagy tárgyi támogatás.

A támogatás mértéke:

A pályázaton felosztható összeg: 5 millió Ft.

Pályázhatnak:

Magyarországon bírósági nyilvántartásba bejegyzett szervezetek (alapítvány, egyesület, közhasznú társasaság, szövetség), akik több mint egy éves működési gyakorlattal rendelkeznek.

Pályázni kizárólag az Alapítvány által kiadott pályázati űrlapon lehet.

A pályázat postára adásának határideje: 2003. június 1.

A határidő után postára adott pályázatok nem értékelhetőek.

Díjmentes Pályázati csomag és további információ kérhető:

Amerikai Kereskedelmi Kamara Alapítvány (AmCham Alapítvány) 1052 Budapest, Deák Ferenc u. 10., telefon: 266-9880/310; Fax: 266-9888; E-mail: foundation@amcham.hu

A pályázati csomag letölthető a www.amcham.hu címen az internetről.


Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

Környezet- és természetvédelmi rendezvények, a környezeti nevelést szolgáló pedagógus- továbbképzések, konferenciák támogatása

A pályázat célja:

A személyes kapcsolatteremtés, információ- és tapasztalatcsere elősegítése a korszerű környezeti nevelési módszerek fejlesztésében és terjesztésében. A pedagógus társadalmi szervezetek és szakmai műhelyek erősítése. A fenntartható fejlődés magyarországi megvalósításának segítése, különös tekintettel a helyi kezdeményezésekre. Környezet- és természetvédelmi szemléletformálás, tájékoztatás, érdekérvényesítés elősegítése. Környezet- és természetvédelmet, környezettudatosság megerősítését szolgáló konferenciák, rendezvények, akciók, találkozók szervezése.

Pályázhatnak vissza nem térítendő támogatásra közoktatási intézmények, felsőoktatási intézmények és szervezeteik, pedagógiai szolgáltató intézmények, önkormányzatok, környezet- vagy természetvédelmi céllal bejegyzett társadalmi szervezetek, belföldi székhelyű jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok.

A pályázatnak tartalmaznia kell: a környezeti nevelési célkitűzések megfogalmazását, a rendezvény résztvevőinek körét, várható számát, a szervezésben és megvalósításban részt vevő intézmények, szervezetek felsorolását, rövid bemutatását, a rendezvény(ek) helyszínét, tervezett időpontját, szakmai előzményeinek rövid ismertetését.

Egy pályázó csak egy rendezvényre pályázhat.

Benyújtási határidő: folyamatos (2003. szeptember 30.).

Megpályázható támogatás 500 000 Ft.

A pályázatot a részletes kiírásnak megfelelően pályázati adatlapon kell benyújtani 3 példányban postán, ajánlott küldeményként feladva az alábbi címre:

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, KAC Koordinációs Főosztály, 1011 Budapest, Fő u. 44-50.

A részletes kiírás, a pályázati adatlap letölthető a KvVM weboldaláról (www.kvvm.hu), illetve beszerezhető keddtől csütörtökig 9 és 16 óra között, illetve pénteken 9 és 14 óra között a következő címen: Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Közönségszolgálati Irodája, 1011 Budapest, Fő u. 44-50., telefonszáma: (06-1) 457-3300.


Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

JELES NAPOK a környezet és természet védelmében

A pályázat célja,

hogy fennmaradjon a környezetvédelem "zöld" jeles napjainak, a környezet- és természetvédelmet népszerűsítő, figyelemfelkeltő és kapcsolatteremtő helyi és regionális rendezvényeinek többéves hagyománya.

A pályázaton részt vehetnek: oktatási intézmények, közművelődési intézmények, egyesületek, szervezetek.

Előnyben részesülnek: azok az oktatási intézmények, amelyek helyi pedagógiai programjuk alapján kiemelten foglalkoznak a környezeti nevelést szolgáló tevékenységek megvalósításával; azok az egyesületek, szervezetek, amelyek önrésszel, illetve más forrással is rendelkeznek, és programjuk megvalósítását a társadalom szélesebb rétegeinek bevonásával tervezik; azok, akiknek rendezvénye, akciója ötletes, egyéni, tevékenységre épülő megoldásokat tartalmaz, várhatóan nagyobb, az intézményen kívül is érvényesülő hatást tud kifejteni, több intézmény (pl. iskola, önkormányzat, civil szervezet) együttműködésével valósul meg.

A rendezvények nem járhatnak a természeti és az épített környezet károsításával!

A pályázatoknak tartalmaznia kell a programba bevont segítők, együttműködők (intézmények, szakemberek) megnevezését.

A Jeles napok felsorolása olvasható a KvVM honlapján. (www.kvvm.hu)

A megpályázható összeg felső határa: 800 000 Ft.

A pályázat benyújtási határideje: 2003. június 5. (Környezetvédelmi Világnap)

A pályázatot a részletes kiírásnak megfelelően pályázati adatlapon kell benyújtani 3 példányban postán, ajánlott küldeményként feladva az alábbi címre:

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, KAC Koordinációs Főosztály, 1011 Budapest, Fő u. 44-50.

A részletes kiírás, a pályázati adatlap letölthető a KvVM web-oldaláról (www.kvvm.hu), illetve beszerezhető keddtől csütörtökig 9 és 16 óra között, illetve pénteken 9 és 14 óra között a következő címen: Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Közönségszolgálati Irodája, 1011 Budapest, Fő u. 44-50., telefonszáma: (06-1) 457-3300.


Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Oktatási Minisztérium

Természet- és környezetvédő táborok

A pályázat célja, hogy támogassa a gyermek- és ifjúsági korosztály számára természet- és környezetvédő táborok szervezését.

A pályázaton részt vehetnek oktatási, nevelési és közművelődési intézmények, környezet- és természetvédő társadalmi szervezetek.

A pályázatok elbírálásakor előnyben részesülnek: az egész éves szakmai tevékenységre épülő, iskolai környezetvédelmi szakkörök munkájára alapozó, a szakmai és pedagógiai célokat összehangoló, a tanulók öntevékenységével megvalósuló, a pályázó környezetében lévő természeti értékek megismerésére, megóvására, illetve helyi környezeti probléma megismerésére és lehetséges megoldására irányuló, a terepen végzett munkát, a közvetlen tapasztalatszerzést előtérbe helyező tábor, védett terület, vagy annak közvetlen közelében szervezett táborok esetében a pályázathoz csatolni kell az illetékes nemzeti park igazgatóságának (helyi védettségű természetvédelmi terület esetén az illetékes jegyző) előzetes engedélyét.

A megpályázható összeg felső határa: 500 000 Ft.

A pályázat benyújtási határideje: 2003. június 5.

A pályázatot a részletes kiírásnak megfelelően pályázati adatlapon kell benyújtani 3 példányban postán, ajánlott küldeményként feladva az alábbi címre:

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, KAC Koordinációs Főosztály, 1011 Budapest, Fő u. 44-50.

A részletes kiírás, a pályázati adatlap letölthető a KvVM weboldaláról (www.kvvm.hu), illetve beszerezhető keddtől csütörtökig 9 és 16 óra között, illetve pénteken 9 és 14 óra között a következő címen: Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Közönségszolgálati Irodája, 1011 Budapest, Fő u. 44-50., telefonszáma: (06-1) 457-3300.


Ökotárs Alapítvány

KÖRNYEZETVÉDELMI ADOMÁNYPROGRAMOK

Az Ökotárs Alapítvány adományi programja 1992 óta működik. Az Ökotárs Alapítvány adományi programjai keretében olyan tevékenységeket kíván támogatni, amelyek a környezet, a helyi közösség és az egész társadalom számára haszonnal járnak és a fenntartható fejlődést szolgálják.

Előnyben részesülnek azok a tervek, amelyek:

? a problémák gyökereire rendszerszemléletű megoldásokat kínálnak, túllépve a szokásos környezetvédelmi szektor megközelítésen;

? erősítik a civil szervezetek mozgalmi jellegét, közvetlen akciókkal érik el céljaikat;

? növelik a zöld szervezetek társadalmi bázisát, tagságát, lakossági kapcsolataikat, társadalmi elismertségüket;

? fokozzák az együttműködést a környezetvédő civil szervezetek és a társadalom más szereplői (más civil szervezetek, az állami, önkormányzati és üzleti szektor) között és a környezetvédő mozgalmon belül;

? elősegítik a zöld gondolkodás és életmód elterjedését, az emberek belső érését;

? választ adnak az új közép-európai kihívásokra.

Elérhetőség: 1056 Budapest, Szerb u. 17-19. VI. em., levélcím: 1463 Budapest, Pf. 931, tel./fax: 1/411-3500, 1/411-3515, e-mail: temesvari@okotars.hu, web: www.okotars.hu

Adományozottjainkat és általában a környezetvédő szervezeteket szolgálja az általános segítségnyújtási programunk is. A szolgáltatás része: információk gyűjtése, találkozók szervezése, kapcsolatépítés szakértőkkel, sajtóval, más társadalmi szervezettekkel; pályázatírási segítségnyújtás.

Határidő: folyamatos


Miniszterelnöki Hivatal

- Turisztikai Államtitkársága

Rendezvények támogatása - Dél-Alföld

A támogatás célja 2003-2004-ben a Dél-alföldi régióban megvalósuló turisztikai vonzerővel bíró rendezvények, hagyományőrző programok, kulturális események létrehozása, valamint a már korábban is megrendezett programok színvonalának emelése.

A pályázók köre

Támogatásért pályázatot nyújthatnak be a Dél-alföldi régióban székhellyel vagy telephellyel rendelkező:

a. belföldi jogi személyek,

b. belföldi székhelyű, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok,

c. egyéni vállalkozók.

A pályázatok befogadása folyamatos, határideje 2003. május 31.

A támogatás formája:a pályázó működési támogatásának nem minősülő visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatás. (Vissza nem térítendő támogatás.)

Kódszám: SZTP-2003-DAL-2

A pályázati formanyomtatvány és az útmutató a Miniszterelnöki Hivatal internet honlapjáról (www.kancellaria.gov.hu) 2003. február 28. 12 órától letölthető, továbbá térítésmentesen beszerezhető 2003. március 15-től a Regionális Fejlesztési Holding Rt.-nél, a Magyar Turizmus Rt. regionális marketing igazgatóságainál, az ITDH Kht-nál és regionális képviseleteinél, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány hálózatánál (a Helyi Vállalkozói Központoknál), a területi kereskedelmi és iparkamaráknál, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) kijelölt tagszervezeteinél, továbbá valamennyi munkaügyi központnál és kirendeltségnél.

A pályázati díj mértéke az igényelt támogatás összegének 0,2%-a, de legalább 10 000 forint.

A pályázatokat 5 példányban (1 eredeti és 4 másolat), zárt borítékban, ajánlott küldeményként a következő címre kell beküldeni:


A LAKOSSÁGI ENERGIAMEGTAKARÍTÁS TÁMOGATÁSA

LAKOSSÁGI PÁLYÁZÓK SZÁMÁRA

Kódszám: NEP-2003-1

I. A támogatás háttere, célja

A támogatás célja a lakások energetikai korszerűsítése, a lakossági energiafelhasználás mérséklése, a lakosság energetikai terheinek a csökkentése.

A pályázat elősegíti a Kormány távlati energia megtakarítási célkitűzéseinek megvalósítását, a környezetvédelmi nemzetközi kötelezettségvállalások teljesítését, valamint az energiahatékonyság területén az EU színvonalhoz történő közelítést.

A támogatott pályázatok várható száma: 3500 db.

II. A pályázók köre

Támogatásért az alábbiakban felsoroltak pályázhatnak:

? lakástulajdonos(ok), amennyiben magyar állampolgárságú természetes személyek (a továbbiakban magánszemélyek),

? lakásszövetkezet, illetve a társasházak tulajdonostársainak közössége,

? egyházak, az egyházi tulajdonban lévő gyülekezeti célokat szolgáló ingatlanra vonatkozóan.

III. A pályázati feltételek

A támogatás azon pályázók részére nyújtható, akik az alábbi korszerűsítésekre pályáznak:

? 1994 előtt épült lakóépületek (homlokzatok, tetőterek, födémek és pincék) utólagos hőszigetelése, nyílászárók utólagos hőszigetelése, illetve cseréje,

? meglévő fűtési, illetve melegvíz-ellátási berendezések korszerűsítése, energiatakarékos berendezésre való cseréje.

IV. A pályázattal elnyerhető támogatás

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás, ami utólagos finanszírozással, teljesítésigazolás alapján az útmutatóban előírtak szerint történik.

A támogatás mértéke:

? egy lakás energetikai korszerűsítésére benyújtott pályázatoknál a beruházási költség maximum 30%-a, amely nem haladhatja meg az 500 ezer Ft-ot,

? lakásszövetkezetnél, illetve társasháznál a beruházási költség maximum 30%-a, amely nem haladhatja meg a beruházásban érintett lakásszám x 350 ezer Ft értéket,

? egyházak esetében, az egyházi tulajdonban lévő, gyülekezeti célokat szolgáló ingatlanra vonatkozóan a beruházási költség maximum 50%-a, amely nem haladhatja meg a lakásonkénti ill. 150 m2-enkénti 500 ezer Ft-ot.

A pályázati formanyomtatvány és az útmutató a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Internet honlapjáról (www.gkm.hu) letölthető, továbbá nyomtatott formában 2003. február 20-tól térítésmentesen beszerezhető a Magyar Vállalkozásfejlesztési Kht-nál, a Helyi Vállalkozói Központoknál, az Energia Központ Kht-nál, a területi kereskedelmi és iparkamaráknál, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) kijelölt tagszervezeteinél, területi és szakmai ipartestületeinél, az ITDH-Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht-nál és regionális képviseleteinél. A pályázatokkal kapcsolatban az alábbi kék számon kérhető felvilágosítás: 06-40/630 530

A pályázónak a pályázat benyújtásakor egyszeri, a pályázati útmutatóban rögzített összegű pályázati díjat kell fizetnie. A pályázati díjat a pályázati útmutatóban megjelölt számlaszámra kell befizetni.

A pályázatok benyújtása folyamatos. A pályázatokat 2003. március 1-től 2003. szeptember 30-ig lehet benyújtani. A támogatási keret kimerülése esetén a pályázat kiírója ? a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium ? hirdetményt tesz közzé és a pályázatok befogadását leállítja.

 







A cikk tulajdonosa: CSABANET - Békés Megye Kulturális Portálja - ARCHÍVUM
http://www.csabanetarchivum.hu

A cikk webcíme:
http://www.csabanetarchivum.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=547