Önkéntes Központ Alapítvány Képzési Program - tematikus képzés civil szervezetek számára
Az ÖKA küldetésével összhangban a Képzési Program célja, hogy segítse a társadalomban jelenlévő szervezetek, szerveződések és egyének önkéntességgel kapcsolatos ismereteinek fejlesztését. Célja, hogy az önkéntesekkel foglalkozó civil, állami és for-profit szervezetek felkészülten foglalkozhassanak az önkéntesekkel, valamint, hogy az önkéntesség eszméje értékteremtő eszközként épüljön be a társadalmi tudatba. A Képzési Program a nem-formális oktatás formájában létrejövő képzések és találkozási lehetőségek megteremtésével kívánja elérni célját.
A képzésre olyan, elsősorban békéscsabai és békés megyei civil szervezetek képviselőinek jelentkezését várjuk, amelyek már foglalkoztatnak önkénteseket vagy ilyen program beindítását tervezik.
A képzés címe:
Önkéntes menedzsment a civil szervezetekben
Alcím:
Mit tehetünk annak érdekében, hogy jó önkéntes programunk legyen?
Kulcsszavak:
Önkéntes menedzsment, toborzás, motiválás, megtartás, szervezeti irányelvek
A probléma, amelyre a képzés irányul:
Az önkénteseket fogadó szervezetek önkéntes programja gyakran azért nem működik, mert maga a szervezet felkészületlen az önkéntes fogadására, foglalkoztatására, megtartására. Az önkéntesekkel való együttműködés alapvetően más megközelítést igényel a szervezet vezetőitől és a szervezet tagjaitól (stábtól), mint az alkalmazottak foglalkoztatása, és ezért nem elegendő, hogy csak az önkéntes koordinátor (vagy az ezzel a feladattal megbízott kolléga) foglalkozik az önkéntességgel a szervezetben.
A képzés célja:
A résztvevők ismerjék meg az önkéntes menedzsment elemeit és az önkéntességre vonatkozó szervezeti irányelveket annak érdekében, hogy önkéntes programjukat hatékonyabban tudják szervezni. A képzés kifejezetten alapozó jellegű, az önkéntes menedzsment elemeivel általánosságban kívánunk foglalkozni.
Képzők:
Az Önkéntes Központ Alapítvány Képzői Köre tagjai egyedülálló szakmai kört alkotnak. Önkéntes menedzsmenthez kapcsolódó elő-tapasztalatokkal rendelkező szakemberek, akik módszer-specifikus tréningsorozaton, ezt követően gyakorlatszerzési folyamaton vettek részt, mely során olyan felkészült képzőkké váltak, akik az országban felmerülő önkéntes menedzsment képzési igényekre rugalmasan tudnak reagálni.
A képzést e kör két tagja vezeti: Kármán Erika és Kónya Gizella.
Módszer:
A képzés tréning jellegű, a résztvevők működő/tervezett önkéntes programjaira, a felmerülő kérdésekre, problémákra alapoz. A trénerek interaktivitásra, a résztvevők aktív bevonására, az elméleti ismeretek gyakorlati megvalósulásának közös kimunkálására invitálják a résztvevőket.
A képzés időpontja:
2007. január 18. 10.30-tól 15.30-ig. A képzés módszeréből adódóan sajnos a későn érkezők nem tudnak bekapcsolódni a munkába, ezért kérjük, hogy 10.00 és 10.20 között érkezzenek meg, hogy a regisztrációra is jusson idő. Megértésüket köszönjük!
Helyszín:
Béthel Alapítvány (Önkéntes Központ)
5600 Békéscsaba, Dr. Becsey Oszkár u. 2.
Részvétel:
A regisztráció a részvételi díj befizetéséhez és a jelentkezési lap visszaküldéséhez kötött. A képzésen minimum 10, maximum 18 fő vesz részt.
A képzés részvételi díja önköltségesen 10.000 Ft áfával, melyhez az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma minden résztvevő számára 7.000 Ft támogatást nyújt. Tehát részvételi díj a fennmaradó 3.000 Ft résztvevőnként. A részvételi díj tartalmazza a képzés költségeit, a trénerek díját és egy könnyű ebédet.
A részvételi díj kifizetése átutalásos számlával történik, melyet a képzés után postázunk a jelentkezőknek a jelentkezési lapon megadott postázási címre.
Az elküldött jelentkezési lap fizetési kötelezettséget von maga után. Az a jelentkező szervezet/intézmény, amely jelentkezési lapját elküldi, azonban fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, még ha a képzésen nem is vett részt, az Önkéntes Központ Alapítvány képzésein a későbbiekben csak abban az esetben vehet részt, ha a korábbi tartozását is kiegyenlíti.
A képzésen maximum 18 fő tud részt venni, így az első 18 jelentkező élvez elsőbbséget. Egy szervezettől 1 fő jelentkezését tudjuk elfogadni. Részvételi szándékát a kitöltött jelentkezési lap visszaküldésével jelezheti. A jelentkezési lapot a juhacsek.petra@onkentes.hu email címre kérjük visszaküldeni 2007. január 15. 12 óráig.
A szervezők fenntartják a jogát annak, hogy 10 főnél kevesebb jelentkező esetén a képzés nem kerül megtartásra
További információ:
Juhacsek Petra
Képzési programvezetőnél
Telefon: 06-20/939-2177
Email: juhacsek.petra@onkentes.hu
A felhívás és a jelentkezési lap letölthető az alábbi linkre kattintva:
onkentes_menedzsmentkepzes_bekescsaba_2007.doc