CSABANET - Békés Megye Kulturális Portálja - ARCHÍVUM

A magas kultúra apostolai többnyire ajkbiggyesztéssel reagálnak, ha valahol a televízió szóba kerül, elismerem, van némi okuk rá. Mégis figyelni kellene a honi tévézés tendenciáira, már csak azért is, mert hat-nyolc millió embernek ebben az országban hovatovább az egyetlen lehetősége a tájékozódásra és művelődésre a tévé lesz. Merthogy ez a legolcsóbb, még kábel előfizetéssel együtt is. A királyi tévéről nemigen van mit beszélni, ki sem látszanak a közszolgálatiságból: kisebbségi, vallási műsorok, elérzékenyült nemzeti tájbemutatók, virtigli gazdariportok az áldott magyar földről, művészeti terrorakciók és évfordulós örömködések, egy-két szappanopera-szerű semmitmondó sorozat, és duma, duma, duma...

Ebben a ránk zúduló koncepciótlan, szerkesztetlen, lik-luk műsorfolyamban elvész a néhány jó film, a ritka valódi televíziós alkotás, mint amilyen például a Gyurkovics-portré volt valamelyik éjszaka. Ez is rejtély, gőzöm nincs, miért gondolják a tévés guruk (a kereskedelmiek is), hogy akit az értékes produkciók érdekelnek, azok álmatlanságban szenvedő, vagy munkátlan, délig alvó páriák. Kora délutántól hülye brazil, vagy mexikói nyál csorog a képernyőről, utána ezerszer megcsodált távol-keleti bajnokok részvételével sztorimentes pofozkodótanfolyam, esetleg amolyan egy-lövés-húsz-halott jellegű, tengerentúli futószalagon készült ajzószer lelki sérülteknek, és mire már épp leragad a szemem, kezdődik valami, amit meg is néznék. Ha tudnám. Ja, és el ne felejtsem, vetélkedhetek is, ha nem kímélem a telefonszámlámat, sőt, többnyire a hétvégeken újdonatúj, politika- és humormentes kabarépótlékok is segítenek a teljes elhülyülésben. Ugye, az ember azt hinné, ennyi földi és égi csatorna, az már választék, böngészem is szorgalmasan az étlapot, de sajnos mindig rájövök: fölöslegesen erőlködöm. Nem étteremben, nem is kisvendéglőben vagyok, hanem a menzán: eszi, nem eszi, nem kap mást. A kultúra és a szórakozás kipipálva, nézzük a tájékoztatást.

Rászoktam a Magyar ATV műsoraira, mert ha még azok se lennének, semmit sem tudnék a közélet nagyívű történéseiről. Nézem hát szorgalmasan Jusztot, Mészáros Tamást, Dési Ütközőjét, sőt a Lovas-quartett péntek esti borzalmait is. Na meg persze a Napkeltét, ami sokszáz hete az élen halad a reggeli műsorok között. Néha megpróbálok telefont ragadni: ugyan szóljon már valaki a műsorvezetőnek, vonjon gyököt a szókincséből, de ez reménytelen. Aczél, Forró, Pallagi és Lakat két-három percig vidáman kérdeznek, utána belevágnak a vendég szavába, majd sajnálkozva közlik, hogy lejárt a műsoridő. Működésükben hökkenten fedezem föl naponta egykori főszerkesztőm - mit mondjak? elgondolkodtató - instrukciójának megjelenését: az a fontos, hogy te mit kérdezel, ehhez képest a válasz már lényegtelen is.

Egyik vasárnap azonban új arc jelent meg a bőrgarnitúrás stúdióban: Friderikusz Sándor. A profi. Lehet szeretni, nem szeretni, de az fix, hogy ő a király. Meg is mondom, miért. Ezen a vasárnap reggelen a mi kedves Rogán Antalunk volt a vendég, aki a kampányban és azóta is mindenkit megtanított már erkölcsre, jogállamiságra, hazafiságra, etc. Friderikusz kérdezgette őt eddigi életéről, politikai indíttatásáról, vallott és vállalt értékeiről, szokásairól, mindenről. Rogán Antal egy kedves, tisztelettudó, intelligens fiatalember benyomását keltette olyannyira, hogy egyik ámulatból a másikba estem. Friderikusz, az örökké kíváncsi (!!!) riporter faggatta, olykor vitatkozott vele, egyszóval beszélgettek, s teljesen úgy látszott, hogy a Fidesz alelnöke is emberből van.

Aztán jött a pillanat, amikor Fridi, látszólag ugyanolyan kíváncsian rákérdezett Rogán motivációira és véleményére az újraszámlálási őrülettel kapcsolatban. És ím, megtörtént a metamorfózis: ott ült előttünk az ismerős Rogán Robespierre, összekapva arcvonásait, szigorúan felemelt kézzel, tanárosan betanult hangsúllyal mondta-sorolta a megszokott, untig ismételt pártálláspontot. Na, kérem. Ez a zsenialitás, amit el kéne lesni Friderikusztól. Ez alatt a bő negyedóra alatt többet tudtam meg a fideszes ifjakról és Rogán Antalról, mint eddig összesen. Most ugyanis a lényegről tájékoztattak: nem rossz fiúk ezek, csak el vannak tévedve. De ha a riporter nem minősít, kijelent és ítél, hanem kíváncsian kérdez, akkor tudnak beszélgetni. És ez esetben a riporter azt tette, amit kell: helyettem kérdezett. Nekem akart segíteni. A nézőnek.

Friderikusz mosolyogva elköszönt vendégétől, én pedig arra gondoltam: hagyni kéne a francba a vetyengést a kuratóriumokkal. Ha valakik tényleg akarnak Magyarországon egy normális, nézhető igazi köztelevíziót, akkor lehet érdeklődni két embernél, ők majd elmondják, miről szól ez igazából.

Friderikusz Sándor és Gyárfás Tamás mindent tud. Bár félő, hogy nem vállalnak istállótakarítást Augiásznál.

Írta: B. Koltai Gabriella
bkg@csabanet.hu