Túl az üveghegyen volt egy csuda ország. Ott az okos embert kicsúfolták. Nem is volt a tyúknál több esze ott másnak, csupán a bírónak, no meg a királynak. Hanem azok aztán olyan bölcsek voltak, a szekér mellett is gyalog kutyagoltak, mondván ki lassan jár, az messzebbre ér el. Menjen, aki ráér szaladó szekéren! Lábukra a csizmát nem húzták föl soha, nehogy még belepje az utak, padlók pora! Ott lobogott a lábtyű a vállukra kötve. A felséges király néha meg is pökte, ilyenkor a szolgák úgy kicsúfolták, azon korcsolyáztak a tenyésztett bolhák. Csodálkozni, ugyan ki tudna hát rajta, hogy volt az országban tenger kalamajka.
Egyszer is a király vadászatra készült. Harsogott veszettül egy kimustrált vén kürt. A vadászkutyákat sorra megnyergelték, s a pejparipákat pórázon vezették. Mezítláb meg frakkban kutyogott a király, egy uralkodónak a pompa csak kijár! Vállára egy könnyű mozsárágyút vetett, s nyüszítő kutyáján vidáman ügetett. Az erdőben aztán kezdtek tüzet rakni, hogyha majd sikerül ágyúvégre kapni egy mihaszna nyulat, mindjárt meg is nyúzzák, s faragták a nyársat, hogy majd arra húzzák. Puffogott az ágyú, lődöztek az urak, de csodák csodája, nem jöttek a nyulak! Bíró uram szörnyen vakarta a fejét:
- Tán nyulat kéne felhajtani elébb!
-.Hisz megpróbálhatjuk, - bólintott a király. Bíró uram erre nagy hajbókot csinál, aztán sebbel-lobban befutja az erdőt, s fel is hajt egy nyuszit, egy arra tekergőt. Töltötte az ágyút király uram gyorsan, szikrázott a gyújtás kellő puskaporban. Szembenézett bőszen a jövendő sülttel, ám ekkor az ágyú visszafelé sült el! Ott álltak az urak, mint a szerecsenek! Csikorog a bíró, hogy ő fenegyerek, majd ő megmutatja, hogy kell nyulat fogni! Fölösleges ahhoz ágyúval pufogni. Csak hozzanak neki egy zsák sót, meg követ. Nosza nyargal is már a Bergengóc követ, - mert hogy az is ott volt a nyúlvadászaton. - S hozta is, ami kell, egy ökrös fogaton. A bíró félmarkát teleszedte sóval, másikat meg kővel, úgy vagy két kilóval. A kővel a térdét ütögette egyre, a sót a nyúl nyomán földre hitegette. Ballagott a nyuszi hátra-hátra lesve, a bíró utána a sót hintegetve. A térdén a nadrág ronggyá szakadt szerte, s kegyetlenül sajgott hol a kővel verte. Hümmögött a bíró:
- Tán a lépést vétem? Hiszen még nagyapám mesélgette régen, hogy Boldogfalván is ekképpen vadásztak. Csakhogy bizonyosan más követ használtak!
No, ez sem sikerült, pedig ott a nyuszi, s mintha csúfolódna a kis alamuszi. Hanem rosszul tette, nem figyelt a csacska, s jaj lecsapott rá egy ott felejtett csapda! Nosza volt is öröm! Harsogtak a kürtök, tizenkét szolgáló estig rőzsét gyűjtött. Kivonult egy ezred a nyuszi ebédre, s rezesbanda játszott a nap örömére. Parancsolt a király:
- Kinek keze lába ép, az siessen a királyi konyhába! Nyúzzák, főzzék, süssék a nyulat, de hamar! - mert abból még mára nagy lakomát akar! Vendéget is hívott, nem többet csak százat. Felverte a víg zaj a királyi várat. Csörrent a kés villa, s a porcelán tányér, hét szolga futott egy kancsó borocskáért. Asztalhoz ültek a vendégek sorra, készítették gyomruk gazdag nyuszitorra. Asztalfőn a király épp azt színezgette, hogy is volt, mikor a nyuszit célba vette. Hajtogatta váltig, csak övé az érdem, hogy most úszik a nyúl jó paprikás lében! No, nem úszott biz az sem lében, sem másban! Kint nyargalászott már vígan a határban. Futott a kis kukta, - nagyot bókolt elébb – s így szólt:
- Felséges úr eliszkolt az ebéd!
Hej, forgatta erre a király a szemét, s tudakolta nyomban, kinek vegye fejét? Ki szalajtotta el a tepsibevalót? Krákogott a kukta, s emígy kezdte a szót:
- Hát az úgy volt uram, az okozott gondot, hogy a nyúl bundáján nem találtunk gombot. Így aztán nem tudtuk legombolni róla, s elküldtük a szűcshöz, ment is az egy szóra. Jól szájába rágtuk, hol találja házát a szűcsnek, aki majd leveti bundáját. Mégis rossz felé ment az oktalan állat. Már most az a kérdés, ki érdemel vádat?
Nosza főtt a feje királynak, bírónak, vége-hossza nem volt a sok suta szónak. Végül kisütötték, közösen az urak. Nem lehet vádolni senkit, csak a nyulat. Mert lám a főszakács szűcshöz menesztette, s az a felségsértő a parancsot szegte! El kell fogni gyorsan, s a vérpadra vele! Kalamajka ország izgalommal tele, pufognak az ágyúk, űzik sóval, kővel, csapatnák a nyulat mennydörgős mennykővel. De csak mindhiába, hasztalan keresték, a lázadó nyúlnak már nyomát sem lelték. Hazamentek búsan. Este volt már akkor, vacsorájuk víz volt, meg egy kosár vackor.
Ám oda se neki! Ahol annyi ész van, ott a kalamajka hamarosan kész van. Másnap bukfencmagot vetettek a réten. Mi kelt ki belőle? Holnap elmesélem.