Pongó akarok lenni?!

Az ember elrontott jószág. Ez így van, ez tény. Hiszen kicsi korától kezdve olyan dolgok lebegnek szeme előtt, mint:

cél, álmok meg példakép és egyéb hasonló értelmetlenségek. Ez így volt már az emberiség elmúlt néhány évezredes történetében mindig. A Rousseau által is oly nagyra becsült ősközösség óta ez az érzés kevés változáson esett át.
A múlt társadalmaiban mindig más és más volt az elismert érték. Így a gyerekek fáraók, császárok, despoták, teljhatalmú urak, helytartók, kiválasztottak, papok, püspökök, királyok, bárók, grófok, hercegek, pápák, katonák, rendőrök és tűzoltók akartak lenni, esetleg politikusok, de mindenképp gazdagok, hatalmasak, ismertek és szépek. A lényeg az, hogy példaként áll előttük egy személy, aki már ezt a foglalkozást betöltötte. Ezt hívják példaképválasztásnak. Ez általában ösztönös.
Persze vannak kivételek: Robin Hood, Buddha, Hitler. Ők sohasem akartak tűzoltók lenni. De mi van akkor, ha piszok módon beleturkálunk mások magánéletébe, belemélyesztjük kedves kis kezünket a fejébe, láttatjuk, ami NEKÜNK jó. A kérdés adott, a válasz nehéz. Szerintem. Talán elég egy körkérdést feltenni a környezetünkben élő embereknek, főleg gyerekeknek. (A kérdés: Na, kisfijjam, mi léssz, ha nagy leszel?)
Nos, ha megkérdezzük a gyerekeket, a válasz: Britni Sírsz(?), Évril Levin, Majka és Oké. Vagy ugyanezek a nevek, más sorrendben, egyéb "okosságokkal" kiegészítve. Néhány éve a válaszok között lett volna Pókmen, Xmen, Betmen is. Mára már ez sincs. Visszasírjuk. Ide jutottunk.
Ezek után én mit mondhatnék: PONGÓ AKAROK LENNI!

Aangel@index.hu