-Kedves alpolgármester úr! Ön nyilvánvalóan tisztában van a mai tizenévesek helyzetével. Meg lehet-e mondani, mi motiválja őket az értékválasztásban és hovatartozásukban?
-Igen, ez nagyon aktuális téma. Kezdem azzal, hogy eszméletlen mértékben változik a világ, köztük különösen a hatalmas információdömpinget emelném ki. Emiatt sokkal többmindenről gondolhatják úgy a diákok, hogy fontos, és foglalkozni szeretnének vele. Sajnos azonban nagyon nehéz ebben az információtömegben megkeresni - és találni a saját helyüket. Tíz évvel ezelőtt sokkal egyszerűbb volt a helyzet. Manapság már nem csak a körülmények változnak, hanem a kihívások is.
-Hogyan és miben látja a diákok problémáit általában?
Milyen problémákkal kell megküzdeniük a világban?
-Nem azt mondanám, hogy értékválság, vagy értékzavar van, hanem nagyon nehéz a változó világgal lépést tartani, és megteremteni benne a stabilitást. A mai diákélet problémái is éppen ezzel függnek össze. Kicsit attól félek, hogy a diákok elfelejtenek diákok lenni, mert nincs idejük arra, hogy azok legyenek. A sok ok közül az egyik, hogy eszméletlen mennyiségű a tanulnivaló, ehhez pedig tudni kellene tanulni! Ezzel függ össze a hatékonyabb időfelhasználás is. Másrészt pedig beszűkülnek azok a terek, ahol igazából a diákélet folyhatna.
-Éppen ezzel kapcsolatos a következő kérdésem: milyen területei kellene, hogy legyenek a városi közéletnek, az évente egyszer megrendezésre kerülő Garabonciás napokat leszámítva, mely köztudottan összehozza a városi diákokat?
-Manapság már a diák akkor diák, amikor nagy ritkán úgynevezett "happeningek" és programok szerveződnek, és ennek keretén belül ki van mondva, hogy három napig diák lehet a diák. Az év többi napján azonban szalad, rohan, nincs ideje. Véleményem szerint nagyon kevés a tér és a hely, ahol programok vannak és találkozhat az ifjúság. Az iskolák kevés lehetőséget biztosítanak a diákságnak arra - és ennek egyrészt financiális okai vannak -, hogy az iskolában éljenek diákéletet. Erre pénzt és energiát kellene áldozni, mert nem az a normális eljárás, hogy amikor letelik az iskola, mindenki rohan, sem a tanár, sem a diák nem marad bent. Utóbbi ez esetben vagy bulizni megy, vagy az utcán van, jobb esetben választja csak az Ifiházat, vagy a Diáktanyát, mert kevés a hely, ahová menni tud.
-Milyen megoldásokat javasolna erre a problémára?
-Én azt hiszem, hogy ez bizonyos fokig pénzügyi kérdés. Fel kellene támasztani a jó értelemben vett önképző köröket, a szabadidő eltöltéssel foglalkozó tevékenységeket. Nagyon jó volt a diákszínjátszás, de ezeknek a feltételrendszerét mind ki kell dolgozni, meg kell teremteni, ami nem könnyű.
- Mi a véleménye ehhez kapcsolódóan a média befolyásoló szerepéről, és a "plázakultúráról"?
-Ennek a világnak a média szorosan vett része. A média egyrészt információt ad, másrészt pedig manipulál, mert fogyasztásra serkent. Ha tetszik, ha nem, van, lesz, kizárhatatlan. Mindenki egyet tehet: felkészül rá. Tudnunk kell a töménytelen mennyiségű információ közül választani: mi az, amire feltétlen szükségünk van, és ezt az infót hol találjuk meg. A centerek, plázák újfajta terek. Ha hideg van, esik, vagy fúj, be lehet menni, a diákok találkozhatnak, ténferegnek, nézelődnek, ami nem baj. Ezt is ki lehetne használni abban az értelemben, hogy oda szervezhetnénk a diákoknak szóló programok többségét. Továbbá létesíthetnénk itt egy ifjúsági információs bázist, ami sok dologban segíthetné őket.
-Van-e rálátása a városi diákönkormányzat életére? Szükség van-e a diákönkormányzatokra, érnek-e el hosszú távon célokat, lehet-e jól működő városi szervezetet létrehozni?
-Diákönkormányzatra akkor van szükség, ha a diákok akarnak valamit, és ehhez a diákönkormányzat jó eszköz, ha használni akarják, és tudják. Minden olyan kérdésben, amiben együtt tudunk működni a diákönkormányzattal, azzal együtt fogunk működni. Mindenféle kezdeményezést meghallgatunk, és lehetőség szerint közösen meg is valósítjuk. Hogy szükség van-e rájuk, azt nem én fogom meghatározni, de örülök, ha működik, és a magam eszközeivel és lehetőségeivel segíteni fogom továbbra is.
-Sokan panaszkodnak a diákok érdektelenségére, közönyössé-gére, és arra, hogy 1-2 fő jelenti a dököt, s az ő vállalásukon, munkabírásukon múlik annak eredményessége. Kiküszöbölhető-e a minden évben jellemző folyamatos vándorlás?
-Az, hogy a diákönkormányzat jól működik-e, a diákokon múlik. Jó esetben a "vándorlás" természetes, egyszerűen azért, mert az "intézményi pályafutás" viszonylag rövid, de mindig vannak állandó segítők, akik a már meglévő információt továbbadják. Soha nem annyira merev a váltás, inkább lépcsőzetes. Ha van miért, mindig dolgozni fognak, más nem fog helyettük?

Orvos Hajnal