Paradicsomi szösszenet

Karokat adott, lábat és fejet,
Tüdőt kapott, gyomrot és belet.
Tehetséges volt, főleg rajzban,
Megígért mindent, tudta, hogy baj van.

Büszke volt, egy szerető álnok,
Bűnbe esett, s már a kapunál állott,
Kiűzte őt Paradicsomából,
Rettegve ment a kaputól távol.

Megbüntette őt, a kiűzés mellett,
Szomorú volt, mert bűnhődnie kellett,
Átokkal sújtotta testét és lelkét,
Büszkén viselte a büntetés terhét.

Főnököt játszott, imádni kellett,
Szerette is, de változott a helyzet.
Megbocsátott bár, de nem lett önmaga,
Vágyta a múltat, de az nem jött el soha.

Nagy Mariann Kornélia
  -Közgé-

---

Az embernek?

Mondd, mégis, az embernek? mondd, mi fáj?
Ha sebek tépik és földre rogyva nem jár.
Nem, nem mozog, csak vérét látja ömleni.
Mégis hiába. Minek szenvedni?
Fáj? Fáj neki, a szörnynek,
ki annyi kis életnek
lett sárba taposója,
megrontója?kioltója.
Ha kéretlen szavak szakítják sebeit egyre jobban,
Egyre jobban ömlik ki kék vére. De honnan?
Mégis honnan van ereje újra fölállni,
Hogy még visszarogyjon, s halálát hirdesse kék vére foltja,
Melyet még a Föld sem szív fel, csak gyalázva fekszik.
Mondd, fáj neki?
Nem. Nem fáj. A halál nem fáj.
Tudod mi fáj?
Ha nem tépik sebek, nem rogy földre,
Mégis sáros bakancsként tapos arcába egy-egy méla mondat.
EZ fáj. Nem a halál, ez fáj. Mindenkinek.

Aangel@index.hu

A gyomromat már a torkomban érzem, a szívem mindjárt kiugrik, s te ebből észre sem veszel semmit! Vagy talán mégis, mégis látod, hogy mi van velem, csak nem akarod tudomásul venni, hogy nem vagy számomra közömbös? Vagy már elfelejtetted, hogy nekem majdnem te lettél az első? Az első, akire oly régóta vártam, akit már oly régóta keresek? És amikor megtaláltalak, gyönyörű álmomat egy ámokfutó tépte szét. De most itt lesz az alkalom, hogy a szertefoszlott vágyaimat újraálmodhassam. Veled! Csak veled! És lehet, hogy te tudod ezt, és ezért nem veszel észre! Lehet, hogy félsz a következményektől? Félsz attól, hogy mi lesz azután? Pedig nem kell félned! Nem szabad félned! Vagy talán tényleg nem veszel észre ebből semmit? Talán már elfelejtetted, hogy mi történt akkor velünk? Elfelejtetted, hogy mi történt volna? Ezt nem hiszem el! Nem akarom elhinni, hogy mindazok után ennyire közömbös vagyok a számodra! Miért? Mondd meg, hogy miért?
Már nem bírom kivárni ezt a néhány napot, ami elválaszt tőled! Szeretnélek végre újra magam mellett érezni, még ha csak egy kis időre is! Szeretném érezni testednek melegét, hallgatni szíved dobbanását, melyet ha hallok, teljes biztonságban érzem magam! Szeretlek! Szeretnélek szeretni édes csókokkal, forró ölelésekkel! És a legjobban azt szeretném, ha érzéseim viszonzásra találnának! Akarnálak, szeretnélek, amíg csak élek, neked ezt csupán akarnod kell! Egyetlen szavadba kerülne! Egyetlen egy szó, és nem engednélek el soha! SOHASEM!

Nitte