1817 –ben, ezen a napon született Irinyi János, a gyufa feltalálója.
Nagylétán született, Nagyváradon, majd Debrecenben tanult, kémiai ismereteit a bécsi Politechnikumban szerezte. Egyik professzorának (Meissner Pálnak) sikertelen kísérlete kapcsán jött rá a zajtalan gyufa megoldásának gondolatára. Hosszú kísérletsorozat után, 1836-ban szabadalmaztatta a zajtalan és robbanásmentes gyufát. (A gyufa fejében a foszfort nem káliumkloráttal, hanem ólomdioxiddal keverte.) Találmányát eladta egy gyufagyárosnak, a kapott összegből külföldre ment tanulmányútra, s ebből fedezte későbbi berlini egyetemi, majd hohenheimi gazdasági akadémiai tanulmányait.
Berlinben, 1838-ban könyvet írt a kémia elméletéről, amelyben különösen a savakkal foglalkozott. Értekezett a szikes talajok javításáról is. A magyar szódás szikesek gipsszel történő javítását először Irinyi javasolta.
Ő alapította az első magyar gyufagyárat (gyújtófák gyára) 1840-ben Pesten.
Az 1848 - 49-es szabadságharcban jelentős politikai szerepet játszott, Kossuth őt bízta meg az ágyúöntés és puskaporgyártás irányításával, és megbízta az állami gyárak felügyeletével. Őrnagyaként a nagyváradi lőporgyár vezetője volt. A 48-as ifjúság vezetői közé tartozott, ő fogalmazta meg a híres 12 pontot. A szabadságharc bukása után börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után visszavonult a politikai élettől, tudományos munkásságának élt. A köztudatban csak a gyufával kapcsolatos tevékenysége ismert, pedig az új szemléletű kémia egyik legelső hazai terjesztője volt, valamint jelentős szerepet játszott a magyar kémiai szaknyelv kialakításában.
Mezőgazdasági kísérletei anyagilag tönkretették, s könyvelői állást kellett vállalnia, majd a debreceni István malom igazgatója lett. Vértesen halt meg 1895. december 17-én.
