Bár nem a születése napján, de annak évében sok szeretettel köszöntjük az immár hatvan éves Kunkovács Lászlót, Endrőd szülöttét, a fotóművészt, a kultúraantropológust, a Nagy-Alföld, a Tiszán-túl, a közel- és távol kelet fáradhatatlan utazóját, az ősi világ kutatóját, szeretett barátunkat!
„Voltam tanyai tanító, újságíró, szerkesztő, de már rég óta szabad pályán élek, önálló alkotóként.” Vallja önmagáról. És ez a pálya, melyet önként választott élete kiteljesedéséhez vezetett. Lapunk számos alkalommal beszámolt kiállításairól, útjairól, melyek mind-mind olyan világot mutatnak fel előttünk, ahol a paraszti sors már alig fellelhető értékei tárulkoznak fel. Messze távol keleten is az Őshaza nyomában járt, kutatva, kutatásait bemutatva.
Tagja a Magyar Újságírók Országos Szövetségének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Magyar Néprajzi Társaságnak. Mégis a sors eddig mostohán bánt Vele! Igaz volt része kitűntetésekben, elismerésekben; 1996-ban Balog Rudolf-díjjal, 1989-ben a Magyar Művészetért-díjjal tüntették ki. Ösztöndíjakkal segítették útjait. Ám, hogy mindazt, amit tud, amit taníthatna még nem adatott meg számára. Talán azért is, mert a kultúraantropológia, a vizuálantropológia egyetemeinken még nem nyert teljes elfogadást. „Azt szeretném, ha fiatalok vennének körül. Hatvan éves vagyok, miért nem tanítok, miért nem vagyok egy múzeumnak a munkatársa…” teszi fel önmagának is a kérdést. Sajnos a választ mi sem adhatjuk meg. Pedig helye már régen az egyetemi katedrán volna! Azok pedig, akik a kérdés megválaszolására lennének hivatottak, hallgatnak.
Tizennyolc népnél járt kutató útjain. Se szeri, se száma az összegyűjtött „leleteknek”. Nem fényképek ezek csupán, nem, az embert, az ősi kultúrát vizsgáló szociológia. A nem létező világot, az ősit ábrázolja a létező jelenben.
Mi azonban, kedves olvasóink nem vagyunk hivatottak arra, hogy munkásságát a maga teljességében elemezzük. Mi csak emlékeztetni akartunk! Emlékeztetni arra, hogy köztünk él egy nagy szellem, akinek kincseit a mester felkínálja népének, nekünk, a tudós világnak!
Kedves Laci!
Gondolatban most Veled vagyunk, s koccintunk az egészségedre! A további eredményes munkálkodásodra! Kívánjuk, hogy terveid megvalósuljanak! Koronázza siker munkádat!
Mindehhez, hosszú életet, erőt, kitartást, egészséget kívánunk.

Beszéljenek helyettünk képei, s mondják el mindazt, amit leírni nem tudtunk, ami leírhatatlan…

Császár Ferenc