Tisztelt Olvasó!
A néprajzi feltáró munka nem csak a szóbeli és írásos emlékek gyűjtését jelenti, hanem a ma már erősen fogyó tárgyi emlékek mentését is. Sokszor a szemétből vagy a poros padlások pókhálói közül kell előkeresni azokat a tárgyi emlékeket, amelyek nagyapáink és szépapáink életét tudják hitelesen bemutatni. A néprajzi kutatás három fő csoportra osztja a kutatási területébe tartozó anyagok rendszerezését: Folklór (szellemi), Etnográfia (tárgyi), Társadalomnéprajz (a falusi társadalom vizsgálata). Néprajzi közlésünk a tárgyi anyag feltárását példázza, hogy a szerencse milyen nagy szerepet tölt be egy-egy tárgy megtalálásában.
Amikor egy információból kiindulva, további információ gyűjtéssel pontosan behatárolja a keresett tárgyi emlék helyét és amikor a kutató nem rest kétnapi földmunkát elvégezni, hogy adott estben felszínre hozza az elásott néprajzi tárgyi emléket.
Beszámolónk egy frissen megtalált emlék bemutatását, elásásának és megtalálásának körülményeit tárja az olvasóink elé. A közölt anyag kutatási napló formájában írja le az eseményeket az író egyes szám első személyében. Az idéző jelbe tett részek pedig az adatközlőktől kapott értesüléseket közli szó szerinti hűséggel. Az idézetek után zárójelben jelzem, hogy az adat kitől származik.
középső kép: a kiásott szobor - így megmaradt a régi!
balró, jobbról: korabeli fényképek a temetőből
A Gyomavégi temető „Fájdalmas Mária” szobrának megtalálása
Ez év október elején megkeresett Beláné Tarr Mária, hogy egy fontos üzenetet kell továbbítania részemre. Elmondta, hogy kedves rokona Tímár Elekné született Bela Mária a tudtára adta, hogy a Gyomavégi temetőben el van ásva egy „Mária szobor”. Izgalommal hallgattam a beszámolóját, majd elkezdtem kérdezősködni a településen az elásott szoborról és az elásás körülményeiről.
Felkerestem Tímár Eleknét, aki a következőket mondta:
„Az édesanyám Hegedűs bácsival elásták a szobrot a nagykereszt tövében, 1968-69-ben, ha jól emlékszem. Tehát van annak már több, mint harminc éve. Édesanyám Bela Józsefné, született Sóczó Viktória, nagyon vallásos volt. Tíz gyereket szült, ebből heten éltük meg a felnőtt kort hárman sajnos gyerekkorukban meghaltak. Minket is nagyon vallásosan nevelt. Tagja volt az Egyház Tanácsnak és Oltáranya volt. Ami azt is jelentette, hogy ő díszítette a templomot minden ünnep alkalmával.
Édesapám Bela József lábbeli készítő volt, tehát a cipőtől a papucsig mindent megcsinált és édesanyám is egész nap a gép mellett ülve varrta a felsőrészt.
Édesapám halála után gyakran kijárt a Gyomavégi temetőbe édesapám sírját gondozni, valamint mint Egyház Tanács tag felügyelte a temető rendjét. Gondozta a Mária szobrot, mindig friss virágot vitt a képen is látható vázába. A szobor felett egy kis tető volt és vaskerítéssel volt körülvéve.
A talapzaton egy márványtábla volt. Rá volt vésve Tímár Anna, a képen is látszik, gondolom ő állíttatta a szobrot. De róla nem tudok semmit.
Azért ásták el a szobrot, hogy megóvják, nehogy széthúzzák, hogy a gyerekek játszanak vele.
Ki lett sajátítva a gáthoz egy rész a temetőből valószínűleg az egészet beljebb kellett hozni.
Nem is nagyon mondták hogy mit csináltak, gondolom féltek attól, hogy valaki kiássa, és tönkre teszi. Csak annyit mondott édesanyám: Eltemettük a Szűz Anyát.
Én az egészet csak később tudtam meg unokatestvéremtől Búza Istvánnétól, hogy édesanyámék Hegedűs bácsival eltemették a Máriát. A nagykereszt mögött van egy domb, olyan, mint egy sír ott van eltemetve. Édesanyám utána úgy gondozta, mint egy sírt, virágot ültetett rá, tehát gondozta.
Édesanyám 1972-ben halt meg.
Nagyon örülök, hogy ki tudták ásni és majd kíváncsi leszek, hova tudják elhelyezni.”
(Tímár Elekné született Bela Mária mondta el 2002. október 15-én)
Október első hetében munkatársammal Melkovics Lajossal reggel 9 óra tájban elindultunk szerszámokkal felszerelkezve a Gyomavégi temetőbe, hogy a Tímár Elekné által megmutatott helyen kiássuk a szobrot. A munka megkezdése előtt tájékoztattam Iványi plébános urat az akciónkról, és kértem engedélyét, arra hogy a temetőben megáshassuk a szobrot. Az engedélyt megadta és figyelemmel kísérte munkánkat.
Elkezdtük az ásást és 11 óra tájban rábukkantunk a szoborra, pontosabban a talpazatának egyik sarkát sikerült kibontanunk. Nem tudtuk pontosan mekkora a szobor és így nagyon óvatosan kellett kibontani spaklival a felbukkanó részeket. A megtalált részletekből megállapítható volt, hogy a szobor anyaga festett gipsz és a letörés veszélye miatt még körültekintőbben szinte csak spaklival tudtuk bontani az igen kemény földben lévő szobor részeit. A délután folyamán kezdett kirajzolódni, hogy egy nem kis méretű arccal lefelé fordított kétalakos szobor van elásva. Elkeseredtünk, amikor a nyakánál csonkolt test kezdett kibontakozni. Az első nap nem járt sikerrel, ugyanis a szobor még jócskán a földben volt. Mielőtt otthagytuk visszadobáltunk rá egy kis földet félve az esetleges rongálásoktól.
Másnap - úgy látszik félelmünk nem volt alaptalan - a szobor hátán ugrálás nyomok és egy hozzá vágott pálinkásüveg szilánkra tört darabjai figyelmeztettek arra, hogy a mai nap felszínre kell hozni és elszállítani a szobrot biztos helyre.
Délután 2 órakor sikerült kimozdítani helyéről a szobrot és nagy örömünkre a lábánál megtaláltuk a Mária letört fejét. A szobor igen nehéznek bizonyult, ezért segítséget hívtam. Az Atyát értesítettem, aki rögtön kiküldte a sekrestyést, Balogh Pétert és vele jött Pintér Attila is. Így négyen kötelek segítségével nagy nehezen kiemeltük a gödörből, majd felcsúsztattuk autóm utánfutójára.
Nagy megelégedéssel szállítottam be a szobrot a Plébánia udvarára, ahol ideiglenesen elhelyeztük.
Kicsit megpihenve a kétnapos derékfájdító ásást, most vehettem igazán szemügyre mit is találtunk.
A szobor kb, 150 centiméter magas. Máriát ábrázolja ölében a halott Jézussal. A szobor anyaga gipsz, amelyet színes olajfestékkel festettek ki. A Mária egyik kézfeje le van törve, a Mária fej pedig kisebb pótlásokkal visszahelyezhető a nyakra. Tehát összegezve elmondható, hogy a körülmények ellenére a szobor jó állapotban van.
Szonda István
